Vadászok, horgászok figyelem, mindjárt FeHoVa!

Február 7-10. között rendezi meg 26. alkalommal a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását (FeHoVa) a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban, 17 országból 300 kiállító jelentkezett, és több mint 50 ezer látogatót várnak – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója az MTI szerint.

Közölte, a rendezvényen a legjelentősebb gyártók és forgalmazók mutatják be fejlesztéseiket, újdonságaikat. Idén első alkalommal rendezik meg az I. FeHoVa nemzetközi nyílt preparátor versenyt, valamint látványos, saját standon mutatkozik be az Egy a természettel nemzetközi vadászati természeti kiállítás, amit a tervek szerint 2021-ben rendez meg Magyarország.

A legjobb, ha van horgász a családban, főleg, ha gyerekekkel is meg akarjuk szerettetni a halatForrás: Shutterstock

Szilágyi Balázs, a FeHova kiállítás igazgatója elmondta, hogy a látogatók januártól már csak készpénzmentesen fizethetnek a Hungexpón. A pénztárakban vásárolt belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet fizetni.

Sportfavágás és kutyakiállítás

Kiemelte, hogy a hagyományos programok közül idén is várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a trófeakiállítást, a vadászkutya fajtabemutatót, illetve lesznek programok az Akváriumnál is. A kiállítással egy időben rendezik meg a Hungexpón a Stihl Timbersports Series sportfavágó versenysorozatot és bemutatót, valamint kutyakiállítást is tartanak.

Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára elmondta, hogy az elmúlt évben a kamara 30 ezernél több vadászati engedélyt adott ki külföldieknek, a tavalyi adat szerint 65 ezer tagja van a magyar vadászok közösségének. Elmondta, a vadászkamara érdekképviseleti szerve valamennyi magyar vadásznak, a tagság kötelező. A kiállítás azonban nemcsak az ágazati szereplőknek szól, hanem minden érdeklődőnek.

Ho-ho-ho-horgászok

Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) alelnöke elmondta, hogy tavaly több mint 35 ezerrel nőtt a horgászok száma az országban, és mintegy 490 ezer regisztrált horgász volt.

A magyar horgászkártya bevezetéséről elmondta, hogy ennek köszönhetően közhiteles adatbázist épült ki, már több mint 300 ezren regisztráltak. A továbbiakban csak érvényes regisztrációt követően lehet egyesületi tagságot létesíteni, horgászvizsgát tenni, területi jegyet kiváltani. A kiállításon is lehet majd regisztrálni a horgásznyilvántartásba vételre és horgászkártyát igényelni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek