Egy hét alatt 24 ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar

A Fesztiválzenekar azután, hogy hazatért európai körútjáról – ahol olyan fantasztikus cigány muzsikusokkal együtt lépett színpadra, mint Lendvai Csócsi József, Lendvay József és Lisztes Jenő – némi szusszanás után ingyenes koncertturnéra indul az országban.

Forrás: www.bfz.hu

Szeptember 4. és 9. között az együttes kamaraformációi zenélnek többek között a Vakok Intézetében és a Cseppkő Gyermekotthonban is. A templomi zene és Johann Sebastian Bach szerelmesei Piliscsabán, Szombathelyen és Szécsényben találkozhatnak a zenekarral. A szécsényi koncerten ott lesznek azok a gyerekek is, akik júniusban a Szent István-bazilika előtti téren táncoltak együtt a BFZ játékára a TérTáncKoncerten. A klezmer varázslatát ezúttal Eger, Gyula és Kiskőrös közönsége élvezheti, utóbbi helyszín már teltházas – olvasható a BFZ oldalán.

A Zenevár című interaktív koncerttel a Fesztiválzenekar csapata a Cseppkő Gyermekotthon mellett Hódmezővásárhelyre és Ceglédbercelre látogat el, és ezúttal 15 idősotthonban kamarazenélnek Budapesttől Gyöngyöspusztán át Bátaszékig. Piliscsaba szerencsés helyzetben van, hiszen a templomi koncert mellett ezúttal a helyi idősotthon lakói is kapnak zenei élményt.

Forrás: www.bfz.hu

Aki még előbb szeretné hallani a Budapesti Fesztiválzenekart, az találkozhat velük szeptember 2-án (vasárnap) 20 órakor, a Dunapest fesztivál zárókoncertjén, a Várkert Bazárban.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek