Ide menjen, ha nem akar otthon karácsonyozni

Meseválogatás a fadíszítés idejére, ünnepi díszkivilágítás egy kirándulóhajó fedélzetén, szeretettől áradó bulik és lélekemelő karácsonyi beszélgetések - ha egyedül ünnepel, vagy csak szívesebben töltené az eddigi évektől eltérően másképp ezt a három napot, akkor az alábbi karácsonyi programajánló önnek szól.

Vannak, akik már hetekkel karácsony előtt azon törik a fejüket, hogyan úszhatnák meg a legelegánsabban az ünnepeket, erre a motivációra pedig egy komplett biznisz épült az elmúlt években. Néhány utazásszervező cég ezért külön utakkal készül a szingliknek, néhány hotel pedig erre az időszakra eltekint az egyágyas szobáért kért felártól is. Mi azonban most mindössze néhány olyan programot gyűjtöttünk össze, ahova szólóban, párban vagy akár az egész családdal is elmehet, ha egy kicsit szívesen kimozdulna a karácsonyfa alól.

Menjen fürdőbe!

Nincs is jobb a téli hidegben, mint egy meleg vizű termálmedencéből nézni a gőzölgő vizet (kövér hópelyhekre az előrejelzések szerint nem számíthatunk), vagy a kint repkedő mínuszok ellenére izzadni egy szaunában. És ezt tulajdonképpen szinte bárhol megteheti az országban az ünnepek alatt, hiszen a gyógyfürdők egy része ilyenkor is nyitva tart. A budapesti Aquaworld vízi birodalma például ünnepi szauna rituáléval, kakaópartival, vízi- és szárazföldi programokkal, szenteste 10-től este hatig, 25-én és 26-án pedig este kilencig is elnyújtott nyitva tartással készül.

A külön téliszony címkével ellátott, pároknak szóló akciót tartó debreceni Aquaticum szintén kora esti szauna szeánszokkal igyekszik mindhárom nap alatt a zserbótól megcsömörlött fürdőzők kedvében járni, és karácsony napjain reggel héttől este kilencig tart nyitva. A hajdúszoboszlói Hungarospa AquaPalace élményfürdő vasárnap este Karácsonyi Hóparty néven habpartivá szelídülő zenés éjszakai fürdőzéssel várja látogatóit, a harkányi gyógyfürdő pedig szintén minden napos nyitva tartással és narancsos szaunaceremóniákkal készül. De ugyanígy közösen ünnepel a fürdőzőkkel Makó, Tiszakécske, Bükfürdő, Igal és Zalakaros fürdője is.

Nézze meg a Diótörőt moziban!

Nincs karácsony téli mese nélkül, és most még csak az operáig sem kell elmenni E.T.A. Hoffmann karácsonyi klasszikusáért. December 25-én és 26-án délután ugyanis a Puskin mozi két órakor vetíti a Diótörő című balettelőadást, amelyet még december 8-án rögzítettek a londoni Royal Opera House-ban. A Royal Ballet legendásan látványos Diótörő produkciója már több mint 30 éve az ünnepi műsor része, a pazar jelmezek és díszletek mellett Csajkovszkij zenéje kortól függetlenül repíti a mesék birodalmába a bársonyszékben ülő nézőt.

Ha ön is kíváncsi a karácsony estéjén játszódó szívmelengető történetre, amelyben egy család nappalija a gonosz Egérkirály és az ólomkatonák csataterévé változik, akkor menjen el akár egyedül, akár az egész családot kézen fogva. Jegyeket a vetítésre egységes áron, mindkét napra 3000 forintért talál.

Ha azonban a gyerekeket inkább a karácsonyfa díszítés idejére kötné le, akkor szombaton napközben is elviheti őket a Puskin karácsonyi mesefilm válogatására, ahol Pom Pom meséi, A kockásfülű nyúl, Frakk, vagy Bogyó és Babóca kalandjait vetítik 10-től délután egy óráig.

Bulizzon csengettyűszó nélkül

Szenteste például a Fogas Házban koncertezik a Puszi Együttes, a hangulat aztán egy szeretetben áradó zajos bulivá minősül át. Aki ismeri az esemény Facebook-oldalán csak ritmuskirálynak nevezett Lupin Tégét, az örül majd, hogy ezen az éjjelen is ő húzogatja majd a lemezeket. Kapunyitás 24-én este kilenc órától, az érdeklődő, résztvevő ismerőseit mindenki itt csekkolhatja.

Persze a fővárosban számos más szórakozóhely is megtartja a maga ünnepi buliját. December 24-én este kilenctől a családi karácsonyozás után ellazulni vágyókat várja a Mika Tivadar Mulató MIKArácsonya, ahol DJ Rabbi Williams és Rocker Slomó pörgeti majd a lemezeket. És ugyanezt teszi majd helyi lemezlovasokkal Csendes éj szlogen alatt 23-án és 26-án este tíztől a Központ, és 24-én éjjelén a Szóda is, amely a 80-as, 90-es, 2000-es évek klasszikusait szólaltatja meg DJ Gomes kezei alatt.

Hajózzon karácsonyi fényekben a Dunán

Aki pedig a karácsonyfa égősora helyett szívesebben gyönyörködne Budapest díszkivilágításában egy hajó fedélzetéről, az vegye az irányt a Duna-part felé. December 25-től 30-ig minden este hét órakor kiúszik a Duna Palota előtti mólóról egy élőzenés kirándulóhajó, amelyre 4700 és 14 900 forintos jegyekkel lehet felszállni (az utóbbi ára már a fedélzeten elköltött gyertyafényes svédasztalos vacsorát is tartalmazza). A hajón a zenét a Kodály Zoltán díjas Hungária Zenekarból 3 zenész szolgáltatja, köztük a világhírű Vidák Zsigmond hegedűművész. A kétórás hajóútra csak italos jegyet vásárlók egy pohár pezsgő és egy újabb pohár innivaló kíséretében csodálhatják meg a budapesti fényeket. Jegyeket itt találnak.

Via ferratazon a Turul madár körül!

"Vasalt utak a Turul szobor mellett. Lábad alatt Tatabánya és Tata városa, a háttérben pedig a Bakony és a Vértes vonulataiban gyönyörködhetsz" - ezzel csábítják a szervezők a bejgliknek helyet csinálni akaró, aktívabb túrázókat december 24-én délelőtt 10 órára a tatabányai Turul-madárhoz. A túrához felszerelést (sisakot, beülőt, kantárt) is lehet náluk bérelni, jelentkezni pedig az esemény Facebook-oldalán érdemes.

Fotó: Vasalt utak - via ferrata Magyarországon‎ / Facebook

Éjféli mise a Nem Adom Fel Kávézóban

"Kérünk, ha van olyan ismerősöd, akiről tudod, hogy egyedül töltené a Szentestét, hívd meg az eseményre, vagy oszd meg az idővonaladon" - ezzel a jó szándékú üzenettel hívja meg a fogyatékossággal élő emberek által alapított Nem Adom Fel Kávézó azokat, akik eddig egyedül otthon töltötték a Szentestét, és idén szívesen koccintanának családias hangulatban a kávézó karácsonyfája mellett.

Fotó: Nem adom fel kávézó Facebook

A vendégeket este tíz órától várják, éjfél előtt fél órával pedig egy rendhagyó éjféli misével készülnek, amely során Kiss Barnától és Vaskó Marcsitól lehet majd meghallgatni zongorával kísért ünnepi dalokat. Az estre a belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Csendesedjen el a Bharatában!

Ha szívesebben hangolódna nagyobb társaságban, de egy kicsit mégiscsak rendhagyó módon az ünnepre, akkor vegye az irányt még gyertyagyújtás előtt a Bharata Kultúrtér felé. December 24-én öt órától Srila B.V. Atulananda Maharaj társaságában emlékeznek meg Jézus születéséről, beszélgetnek majd a karácsony indiai megünnepléséről, a kereszténység indiai történetéről, és Jézus feltételezett indiai tartózkodásáról is.

Fotó: Bharata.hu

Az előadás végén a résztvevők mécseseket ajánlanak fel a fény ünnepén, majd egy vegetáriánus karácsonyi vacsorát költhetnek el együtt. A belépés és a vacsora becsületkasszás, de regisztrációhoz kötött.

Ha viszont szívesen segítene inkább másokon ezeken a napokon, vegyen részt önkéntesként a fővárosi piacok hétvégi ételmentő és ételosztó programjain. Gyümölcsmosás, főzés, mosogatás, élelmiszer csomagok összeállítása, és azok rászorulók közti szétosztása mellett számtalan részfeladattal segíthet a civil szervezeteknek. Ha szeretné egy kicsit szebbé tenni mások karácsonyát, akkor kattintson ide, vagy kövesse a hajléktalanokat ünnepekkor is ellátó, és az ételosztásban segítő kezeket váró FNB Budapest Facebook-oldalát.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek