Egymást érik a fesztiválok Sopronban

Tizenhárom helyszínen rendeznek programokat a június 17-én kezdődő, július 10-ig tartó Soproni Ünnepi Heteken. Szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók és gyerekprogramok is lesznek.

A Soproni Ünnepi Hetek része ma már több fesztivál is, mint például a Soproni Tündérfesztivál, vagy a Kékfranksosok éjszakája - Sopron FolkFest, mondta az MTI-nek Kóczán Péter, a programokat szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese.

A 8. Kékfranksosok éjszakája - Sorpon FolkFest helyszínein, a Fő téren és a Várkerületen, néptánc bemutatókat, népzenei és világzenei produkciókat láthat a közönség. A június 17-19-ig tartó rendezvényen fellép például a Makám, az InFusion Trio, a Váczi Eszter Quartet és az Apnoé zenekar.

 

Fotó: Mohai Balázs, MTI

A Tündérfesztivál június 25-én lesz, immár kilencedik alkalommal. Az egynapos családi program vezérmotívuma a Nap lesz - időpontja ugyanis a nyári napfordulóhoz kötődik, mindig a Szent Iván-ünnephez legközelebb eső szombaton rendezik meg. A Magyar Népmese Színház, a Pódium Színház előadásai egyaránt a Naphoz kapcsolódnak majd, és a kreatív foglalkozásokon is ez lesz a középpontban. Fellép majd a Kiskalász zenekar, és lesz ebshow, illetve viseletverseny is, amelyen díjazzák a manó és tündéröltözékeket.

A június 29-én kezdődő VOLT fesztiválnak Sopron belvárosában is lesznek kísérőrendezvényei. A Rejtett udvarok, rejtett kincsek című programokon a város kevésbé szem előtt lévő értékeit és helyszíneit mutatják meg a fesztiválozóknak. Ennek részeként lesz például borászati bemutató, kamarakoncert, kiállítás, továbbá Sit down comedy ugyancsak szerepel a kínálatban.

Június 26-án nemzetközi fúvószenekari találkozó lesz Sopronban. A vendégzenekarok délelőtt a város fő terére vonulnak, miközben a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar szórakoztatja majd a közönséget. Majd a részt vevő együttesek közösen adnak elő zeneszámokat. A vendégzenekarok térzenéjét pedig délután fél 3-tól lehet meghallgatni az Erzsébet-kerti zenepavilonban.

A soproni Fő téren július 8-án a Boban & Marko Marković Orkestar, július 9-én pedig a Budapest Jazz Orchestra ad koncertet este 8 órától.

Július 10-ig tartanak az idei, 59. Soproni Ünnepi Hetek eseményei. Nyári szabadtéri rendezvények ugyan már az 1930-as évektől voltak Sopronban, de Soproni Ünnepi Hetek névvel 1958 óta szerveznek kulturális fesztivált.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek