Borospalackokból készül karácsonyfa a Műjégpályán

Idén is lesz palackokból épült Borkarácsonyfa, és először lehet majd BalatonBor hordómintákat kóstolni december 15-én, az Adventi Balaton Szalonon.

Idén újra Budapestre érkeznek a Balaton legismertebb borászai, gasztronómiai és turisztikai szolgáltatói, hogy egy különleges hangulatú Adventi Balaton Szalon keretében mutassák meg karácsonyi kínálatuk legjavát a fővárosi közönségnek december 15-én.

A téli csodaország hangulatú rendezvényen közel 40 balatoni bort lehet majd kóstolni. A családi pincészetek itt mutatják be először azokat a még hordóban lévő borokat, amelyeket jövő tavasszal BalatonBor néven, egységes címkével hoznak forgalomba.

Fotó: Balatoni Kör

 Az Olaszrizlingből készített BalatonBor lesz az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon, ezért modell értékű kezdeményezés és a rendezvényen lehet első ízben, hordómintaként BalatonBort megkóstolni. Idén is felállítják a Műjégpályán a Borkarácsonyfát, 16:30-tól.

Ezt követően az Adventi Balaton Szalon vendégeit 17:30 órától várják a jól fűtött díszteremben (ide közvetlenül is fel lehet jutni a főbejárattól, a Műjégpálya belépő megváltása nélkül).

A Balatoni Kör az Olaszrizling Október rendezvényen mutatta be először a BalatonBor címkéjét. A közös termék elkészítésével, az első régiós bormárka létrehozásával szeretnék tovább erősíteni a balatoni borászok összefogását az idei szürettől kezdve. A BalatonBor jövő április végén már Ipacs Géza által tervezett új egységes címkével kerül piacra, de a címkén minden esetben szerepel majd az adott olaszrizling tételt elkészítő borász vagy borászat neve is.

A rendezvény időpontja: 2015. december 15. (kedd) 16:30-21:00-ig

Helyszín: Városligeti Műjégpálya (1146 Budapest Olof Palme sétány 5.)

Belépők: Borkarácsonyfa állítás és kóstoló a műjégpályán: a műjégpálya vendégeinek ingyenes

Adventi Balaton Szalon a díszteremben: 2000 Ft

Kiállítók:

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Laposa Borbirtok

Légli Szőlőbirtok és Borászat

Szent Donát Pincészet

Szeremley BirtokIstvándy Pincészet VáliBor Villa Tolnay

Bergmann Cukrászda

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Hotel Bonvino Badacsony

Magyar Turizmus Zrt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek