Megnyílt az Országház története kiállítás

Az Országház története címmel nyílt új állandó kiállítás hétfőn a parlamenti látogatóközpontban, az épület most lefedett XV. udvarában. Az is kiderül, hogy nézne ki a Parlament, ha nem Steindl Imre tervét fogadják el annak idején.

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László elmondása szerint arra tettek kísérletet, hogy 430 négyzetméternyi kiállítótérben bemutassák a több mint 17 ezer négyzetméteres épület és 70 ezer négyzetméteres környezete történetének csomópontjait, írja az MTI.

 

Galéria: Új állandó kiállítás a parlamenti látogatóközpontbanFotó: Kovács Attila / MTI

Wachsler Tamás, a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője a megnyitót megelőző sajtóbejáráson elmondta: a SIP keretében már korábban megnyílt a látogatóközpontban a magyar alkotmányosság történetét bemutató kiállítás, érdemes volt azonban az épület történetét is külön tárlaton áttekinteni.

A kiállítótér közepén nagyméretű maketten tanulmányozható az Országház épületének külső és belső szerkezete, egy réz katonaszobor pedig bizonyítja, hogy még a 80 méteres magasságba szánt épületdíszeket is milyen gondossággal dolgozták ki az egykori mesterek.

Az állandó kiállítás felidézi többek között, hogy a reformkortól kezdve milyen helyszíneket fontolgattak az állandó magyar parlament elhelyezésére. 3D-s animáció mutatja be a mai Kossuth tér panorámájába helyezve, hogy milyen látvány tárulna a közönség elé, ha nem Steindl Imre által jegyzett, hanem valamelyik másik pályamunka nyeri a tervpályázatot.

Látványos animáció követi végig a Kossuth tér beépülését 1868-tól 2015-ig, illetve a parlament felépülését, majd a látogatók megismerhetik a Steindl korában szokásos és a mai építészeti tervezési eljárásokat. A kiállításban helyet kapott az eredeti, ma is működő központi óramű, amely egykor az Országház valamennyi óráját összehangolta.

A régi mesterek műgondját számos apró és nagyobb részletet vizsgáló fotósorozat bizonyítja, melyen a parlament belső terének számos fa- és kőfaragványa, falfestménye, üvegablakmintája feltűnik. A látogatók mai és archív fényképeken ismerhetik meg az előlük elzárt termeket, de virtuálisan a gépészeti kiszolgálóterekbe is betekinthetnek.

Az állandó kiállítást a kupolán a szocializmus idején állt vörös csillag zárja, a terem másik felében pedig ideiglenes kamaratárlatok mutatják be azokat a mesterségeket, szakágakat, amelyek a parlament díszítéséhez hozzájárultak; elsőként a Zsolnay-gyár különleges kerámiáit.

Az épület északi udvarában kialakított, üvegtetejű kiállítótérbe keddtől a parlamenti séta utolsó állomásaként érkezhetnek meg a látogatók - számolt be Wachsler Tamás a november 1-jéig ingyenesen megtekinthető tárlatról.

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

Jövő hétvégén szabad a bejárás az Országházba 
Tárlatvezetés illetve szabadtéri koncert várja az érdeklődőket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek