Az elsősök ingyen fürödhetnek az Év Fürdőjében

Nem is olyan rossz az iskolakezdés, ha az első fárasztó napok után van hol megpihenni. Erre ad most lehetőséget a 2018-as Év Fürdője, azaz a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, kültéri medenceForrás: Facebook / Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Ingyenes belépő jár minden diáknak, aki most kezdte meg az általános- vagy középiskola első osztályát - áll a fürdő közösségi oldalán megjelenített bejegyzésében. A különleges kedvezmény szeptember 10. és október 19. között érvényes, és érdemes élni is a lehetőséggel, hiszen a gyerekeknek igazi vizes élmények várják: elsősorban egy sajátosan a gyermekeknek kialakított, több mint 3000 négyzetméteres fedett élményfürdő, ahol lehet a vízben sodródni és egy kis alagútba bujkálni is. Emellett a fürdő legnépszerűbb medencéit is kilehet próbálni: a csúszdás élménymedence, a gyermekpancsoló, valamint a hullámgömbbel felszerelt medence is mókás fürdőzést ígér.

A mórahalmi fürdőben a nagyok sem unatkoznak majd, őket az egyik medence pultjánál kínált koktélok, négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, és 14 kabinos szaunapark várja. A szülők és nagyszülők részére a gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető. Mindezt a felnőttek hétköznaponként 2300 forintért, hétvégente pedig 2600  forintért élvezhetik. És azoknak a gyerekeknek sem kell sokat fizetni, akik nem jogosultak az ingyenes belépésre, a kölyökjegy egy teljes napra 700 forint, a diákjegy pedig hétköznap 1790 forint, szombaton és vasárnap pedig kicsivel több, mint kétezer forint.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek