Zenés programokkal várja a hétvégét több hazai fürdő is

Úgy tűnik, e hét, és főként a július 21-22. hétvége, sztárfellépőkben lesz gazdag a hazai gyógyfürdőkben.

Elsősorban Tiszakécskét, Igalt és Tamásit célozzák meg azok, akik a hétvégén vagy háttérzene mellett szeretnék áztatni magukat fürdőinkben, vagy táncolnának egyet fürdés után – írja a termalonline.hu. 

Közvetlen átjárás a gyógyfürdőbe: Hajdúszoboszló megújult a nyárraForrás: Hunguest Hotel

A Cserke Vitéz Napok programsorozat már ma megkezdődik egy motoros felvonulással. A hétvégi koncertözönnek, melyen fellép Charlie, a Piramis, a Sub Bass Monster és a Karthago is, a cserkeszőlői sportpálya ad helyet.

Igalban - ahol egyébként kisvonat is van a fürdőben - július 22-én vasárnap lesz családi nap, melynek során 10 év alatt ingyen léphetnek be a gyerekek, akik számára trambulinnal, játszóházzal és sok foglalkozással is készül a fürdő.

"Crazy Weekend" (azaz Őrült Hétvége) a jelszó a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben, Tiszakécskén. Sok családi program és két sztárfellépő várja a vendégeket: szombaton 15 órától Soltész Rezső, vasárnap 15 órától Bereczki Zoltán hangjára rophatják.

Csobbanás a Tisza-parti Gyógy- és ÉlményfürdőbenForrás: tiszapartifurdo.hu

Aki éjjel szeretne fürdőzni, a nyár elején családbarát medencékkel újított Hajdúszoboszlóra menjen, ahol egyébként is gazdag programkínálat várja  a hétvégén. Az Év fürdője versenyben legutóbb duplázott intézményben éjszakai fürdőzésre a hagyományos fürdőrészen, pénteken és szombaton kerül sor - a jó idő függvényében. Szombaton délután Lola ad koncertet majd.

Ugyanez a helyzet Mezőkövesddel is: a nemrégiben új csúszdaparkot nyitott komplexumban a hétvége Coca-Cola Strandpartyval telik. Szintén pénteken és szombaton 21 órakor kezdődik itt is az éjszakai fürdőzés, és egészen éjjel 2-ig tart. A hétvége folyamán lesz koktélbár, csocsó és zenés programok.

A Tamási Termálfürdőben most rendezik a nagy sikernek számító Aquaplaccs fesztivált: szombaton 15 órától Fresh Andi, vasárnap 15 órától pedig az Irigy Hónalmirigy szórakoztat. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek