Tavaszra megújul a dunaújvárosi élményfürdő

Múlt héten adták át a munkaterületet, így csütörtökön meg is kezdődött a dunaújvárosi élményfürdő felújítása. A város új fürdő- és vízisport-centrumot kap, miközben a Fabó Éva Sportuszodát is felújítják.

Az MTI híre szerint a 4,5 milliárd forintos beruházásban már benne van az élményfürdő szeptemberi megvásárlására fordított összeg is, megtörtént az átadás-átvétel, és a felújításhoz szükséges kiviteli tervek is elkészültek.

Először a medencék, a sérült burkolatok és felületek javítását végzik el, de várhatóan decemberben az uszodatechnikai kivitelezések is elkezdődhetnek. A tervek szerint tavasszal kezdődhet a már felújított élményfürdő próbaüzeme, ezt követően pedig megkezdik a közvetlenül mellette fekvő Fabó Éva Sportuszoda felújítását is.

Testi és lelki felüdülés egy helyen!

Ha teljes körű kikapcsolódásra vágyik, kitűnő választás a szegedi Hunguest Hotel Forrás**** és Napfényfürdő Aquapolis, ahol minden korosztály megtalálja a maga kikapcsolódását. A kalandra hívó óriáscsúszdák mellett remek őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, ahol kényeztető masszázsokkal, illatos szaunaszeánszokkal garantáljuk a lelki felüdülést.
További információ itt!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek