Újra megnyit a zalaegerszegi strand

Újra megnyit a zalaegerszegi strand

Augusztus elején ismét megnyitják Zalaegerszegen a városi strandot – adta hírül az MTI. A strandot 2011-ben zárták be.

Az augusztusi nyitáshoz a szabad strand területén már javában folynak a munkálatok: pancsolómedencét, kültéri zuhanyzókat, öltözőket és napvitorlás árnyékolót építenek ki, és egy akadálymentesített vizesblokkot is kialakítanak. A strand szimbólumának számító Vizafogó kútszobrot pedig a pancsoló közelében helyezik majd el.

A zalaegerszegi strand még a bezárás előttFotó: Armando / Indafotó

Július 30-án önkéntesek is részt vehetnek a felújításban: segíthetnek majd a füvesítésben, a faültetésben, a tereprendezésben, a játszóeszközök kiépítésében, a strandfoci- és a röplabdapályák kialakításában, valamint a nyári öltözőépület festésében is.

Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyár utolsó hónapjában próbaüzemben működik a városi strand, a teljes körű szolgáltatást az idén még nem tudják prezentálni, ezért a látogatók türelmét kérik. Ugyanakkor a fedett uszoda – a korábbi évekkel ellentétben – idén augusztusban is nyitva tart majd és már elkezdték egy új, feszített víztükrű, tízpályás, 50 méteres fedett uszoda tervezési munkálatait is, melynek megvalósulásáról szeptemberben fognak dönteni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek