Wellness munkaidőben

Nem kell elhagynunk Budapestet, hogy testli-lelki fittségünk érdekében néhány órát magunkra szánjunk és összhangba kerüljünk a világegyetemmel. Kipróbáltuk a budapesti Magnolia Day Spát.

Egy tanulmányban olvastam nemrégiben, hogy egyre jobban összemosódik a munka és a magánélet, gyakorlatilag lassan már nincs is olyan, hogy munkaidő, köszönhetően a technológiai eszközöknek. Ez igazából azért is jó tendencia, mert így például napközben is ellátogathatunk egy day spába pár órára. Persze lehet, hogy ezért este 10-ig kell majd dolgozni, de azzal ráérünk később foglalkozni.

Teház hangulatvilágításban
Galéria: Magnolia Day Spa Budapest
Fotó: Magnolia Day Spa

És hogy mi az a day spa? A Nemzetközi Spa Szövetség definíciója szerint a napi spa olyan szépség-, fitnesz- és wellness programokat kínáló létesítmény, ahol nincs lehetőség szállás igénybevételére, és a kezelések időtartama egy órától egy napig terjedhet. És hogy mit kaphatunk egy ilyen helyen? Kiléphetünk a mókuskerékből, elfelejthetjük a határidőket, kicsit beszélgethetünk magunkkal és az univerzummal, miközben testünket és szellemünket kikapcsoljuk pár órára.

Egy ilyen létesítménybe látogattam el a minap - természetesen szigorúan munkaidőben, valamiért ilyenkor sokkal jobban esik minden -, történetesen a Magnolia Day Spába. Itt egyébként nyitás után nem sokkal jártunk már, két évvel ezelőtti tesztünket itt olvashatja.

Az ötödik kerületben, a Zoltán utca végében (ez a Dunához közelebb eső vége, a Parlamenttől nem messze) találom meg a bejáratot, amiről elsőre egyáltalán nem gondolnám, hogy itt day spa működik. Ahogy belépek, azonnal megcsap a virágillat, és később is mindenhol – recepción, teaházban, öltözőben – friss, fehér liliommal találkozom. (A magnólia is a liliomfélék családjába tartozik, csak a virágboltok nem tartják, inkább a füvészkertben keressük.)

A recepciónál fogad Kassai Dóra – a spa vezetője –, aki először végigvezet a létesítményben. Elindulunk lefelé a lépcsőn, és meglepődöm, hogy milyen hatalmasak a terek. Egy hosszú folyosón keresztül (innen nyílnak a kezelőhelységek) jutunk el a központi Teaházba.

Ez a szíve igazából a spának, itt a vendégek relaxálnak, kekszet és gyümölcsöt majszolnak vagy Pina Colada teát szürcsölnek (ezt a Vörös Oroszlán Teaház biztosítja) - ahogy azt én is tettem, illetve itt szólítják őket a kezelők. A berendezés pont jó, nincs túldizájnolva, ahogy fentebb írtam a magnólia motívum mindenhol visszaköszön. Halk zene szól, félhomály visszafogott fényekkel, fotelekkel és 2 függönyös ággyal, rengeteg újság kitéve, – bár olvasni nagyon nehéz ebben a megvilágításban. A mobiltelefon használata természetesen kizárva, a külvilágot ide már nem engedjük be. Amikor én voltam, pénteken kora délután, gyakorlatilag alig néhány vendéggel találkoztam. Így kicsit olyan is volt, mintha egyedül az enyém lenne az egész hely, ami valljuk be, mindig jó érzés. Mint később megtudom, a zsúfoltság itt kizárt.

Párosan is lehet Day Spazni
Galéria: Magnolia Day Spa Budapest
Fotó: Magnolia Day Spa

Az öltözőben kapok fürdőköpenyt, papucsot és törölközőt, jól bezárom a cuccaimat, persze azért telefont viszek magammal fényképezni. Találok sminklemosót, többféle krémet és ami nekem nagyon tetszik, eldobható fésűt is (én mondjuk nem dobtam el, azóta is előszeretettel használom).

Annak, aki - mint én – még nem járt ilyen helyen, mindig kérdés, hogy mi legyen a köntös alatt? Fürdőruha, fehérnemű vagy csak egy bugyi? Én a kétrészes fürdőruhát javasolom, ez jó a „vizes blokknál" is, a masszázsnál pedig a felsőt könnyű levenni.

Minden kezelés előtt ki kell tölteni egy egészségügyi kérdőívet, így az is előfordulhat - még időben -, hogy kiderül: a választott kezelés nem ajánlatos nekünk (például egy kis horzsolás, karcolás miatt a sós testradír csípné a bőrünket), de mivel több, mint 100 kezelés van terítéken, biztosan találunk számunkra megfelelőt.

Én stílusosan egy magnóliás masszázst választok, így azt is megtudom, hogy ebből a virágból nagyon nehéz illatot kinyerni, ezért több évbe tellett, mire megtalálták a megfelelő anyagot.

Jó hír a szégyenlőseknek, hogy itt a masszázs úgy történik, hogy a masszőr mindig csak az adott testrészünket bontja ki. Így nyugodtan választhatunk akár férfi kezelőt is, nem fogjuk megbánni: Péter például, aki engem masszírozott, az egyik legjobb masszőr.

Én a magnóliaesszenciával svédmasszázst kértem teljes testre. Ez az alapja a gyógymasszázsnak és a sportmasszázsnak is, így ebben volt simítás, dörzsölés, gyúrás – itt voltak pillanataim, amikor kicsordult a könnyem, amit nem bántam, hisz az egészség érdekében mindent! -, ütögetés és rezegtetés. A svédmasszázs sok mindenre jó. Kezdjük ott, hogy javítja a bőr és a keringés állapotát, oldja a stresszt, átmozgatja az izmokat, fokozza a teljesítőképességet. De persze kérhetünk relaxáló masszázst is, ami inkább az ellazulásról szól.

Az egyórás kezelés után megpihentem újra a Teaházban kicsit, majd megnéztem a wellness részleget. Itt lehet ázni egy dizájnos jacuzziban (8 fős) vagy a Kneipp-taposóban – ez lehet, hogy azért az én kedvencem, mert lúdtalpam van és a talp olyan izmait dolgoztatja meg, amiket a hétköznapokban nem használunk -, s van infra-, bio-, illetve finn szauna és hammam is. A wellness részleget egyébként minden esetben használhatjuk, akkor is, ha csak masszázsra jövünk vagy éppen egy pedikűrre.

Lazulós masszázs
Galéria: Magnolia Day Spa Budapest
Fotó: Magnolia Day Spa

Miután visszarázódom a valóságba, beszélgetek még kicsit Dórával, és megtudom, hogy a Magnolia Day Spa idén bekerült a Top 10 Budapest könyv fürdőszekciójába, mint egyetlen budapesti day spa, a Gellért, Széchenyi, Rudas és hasonlók mellé. Azt is megtudom, hogy cégek is előszeretettel jönnek ide csoportos masszázsra vagy éppen sajtótájékoztatót tartani.

Árak: 30 perces masszázsok 8900 Ft-tól, 60 perces masszázsok 11900 Ft-tól, páros kezelések 26900 Ft-tól, kozmetikai arckezelések 9000 Ft-tól kezdődnek. A Spa fürdő- és szaunavilágának, teaház szolgáltatásainak használata ingyenes ebben az esetben. Lehetőség van a spa kezelés nélküli igénybevételére is, a külön spa belépő 5500 forint.

A Magnóliában nem pihennek, ugyanis a hét minden napján reggel 9-től este 9-ig várják a feltöltődni vágyókat. Így nem csak munkaidőben, de munka után is kikapcsolódhatunk itt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek