Idén már négy zarándokvonatot indítanak

Összesen négy zarándokvonatot indítanak idén, áll a MÁV sajtóközleményében. Egyrészt indul az Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó Boldogasszony vonat, valamint a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat. Ezen kívül a hercegovinai Medjugorjéba és a június elsejei csíksomlyói pápai misére is indul majd vonatos zarándoklat.

A csíksomlyói búcsúForrás: Csíksomlyó/Facebook

A Boldogasszony zarándokvonat idén három részből álló szerelvénnyel közlekedik, illetve egy többcélú belsőteres IC+ kocsival is kiegészül. Csíksomlyóra és Czestochowába idén már nyolcadszor indul zarándokvonat, a szeptemberben Medjugorjéba induló vonat azonban csak második alkalommal közlekedik.

Ez utóbbi, valamint a Czestochowába tartó Fekete Madonna vonat is Budapestről indul, míg a Boldogasszony zarándokvonat csak Püspökladányban áll össze egy szerelvénnyé, ugyanis a fővárosból, Szombathelyről is Miskolcról is indul vonat - a három szerelvényt a román határ előtt kapcsolják majd össze. Ugyanígy, három városból indul majd útnak a pápai misére tartó zarándokvonat is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek