Szentendrei skanzen: erőpróbák kicsiknek és nagyoknak a betyárportákon

    Betyárporták, játékos erőpróbák, kalandos vonatozás várja az érdeklődőket a szentendrei Skanzenben az augusztus 20-i hosszú hétvégén.

    Cifraszűrt és széles karimájú kalapot viselő betyárok vernek tanyát három napon át a Skanzen Jászárokszállási Fogadójánál és ha nem figyelünk, még a Skanzen Vonat is veszélybe kerülhet. A híres betyárokról - Rózsa Sándorról, Angyal Bandiról, Sobri Jóskáról és társaikról - elnevezett portákon kicsik és nagyok próbára tehetik bátorságukat, de elkészíthetik a zsiványok életéhez nélkülözhetetlen dohányzacskót vagy bicskatokot. Lehet nyomozni, betyárruhát ölteni, de furfangban és ügyességben is kipróbálhatják magukat az érdeklődők. 

    Látványos bemutatókon riogatnak majd a betyárokForrás: Szentendrei Skanzen

    Ezen a hétvégén a Skanzenben kiderül, kik voltak azok az emberek, akik zsiványéletre adták a fejüket. Megismerkedhetnek a látogatók betyárokról született népdalokkal, mondákkal, ponyvatörténetekkel és kiderül, hogyan lettek a 19. század betyárjai közönséges bűnözőkből a zsarnokság ellen harcoló népi hősök?

    Részletes program – mely szerint még a Skanzen vonat is veszélybe kerülhet ebben a betyárvilágban! – itt olvasható.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!