Pécs ismét fényben fürdik június utolsó napjain

Hazánk egyik leglátványosabb eseményére készül Pécs, amelynek Zsolnay Fényfesztiválján június 28. és július 1. között közel 100 programmal, háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várják a látogatókat.

Harmadszorra rendezik meg a Zsolnay Fényfesztivált, amely tavaly például elnyerte az egyik legkomolyabb európai minősítő szervezet, az EFFE által május elején kihirdetett Minősített Európai Fesztivál címet is. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) által szervezett ingyenes esemény már tavaly is több mint 60 000 látogatót vonzott, az idei évben azonban időben és térben is bővülnek a látványosságok.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

 

Idén például már csütörtökön megnyitja kapuit a Fény Útja, így négy estén át korzózhat bárki a belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő fénykörúton. Ennek keretében a kedvelt pécsi épületek lenyűgöző fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai izgalmas fényinstallációkat kapnak. A vetítések és fényszobrok nagyobb területen helyezkednek majd el, olyan különleges helyszínekkel bővülve, amelyek még a helyiek számára is ritkán mutatják meg magukat.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

A teljes belvárost behálózó Fény Útja összesen 12 000 négyzetméternyi vetített felületet kelt életre.

Idén is megrendezik a Zsolnay Light Art Fényfestőversenyt, amelynek keretében a Székesegyház monumentális homlokzatára komponált háromdimenziós, mozgó fényalkotásokban gyönyörködhetnek a látogatók péntektől vasárnapig. Az alkotások előválogatása jelenleg is zajlik, 29 nevezés érkezett Chilétől Indonéziáig, a nem mindennapi élményért a fesztivál szakmai partnere, a nemzetközileg is elismert Kiégő Izzók csapata felel - olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

A pezsgő utcai kavalkádban Costa Rica-i tűzzsonglőrök, spanyol utcaművészek szórakoztatják
majd a látogatókat, de visszatérnek az őrült katalán hajszobrászok is: a Sienta La Cabeza
csapata ismét több napon át készít világító hajkölteményeket a vállalkozó kedvűeknek.

Június végén két hold fénylik majd PécsettForrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

 

Forrás: Csikesz Mariann / Travelo
Turistáskodjon Pécsett, nem bánja meg!
Tudták, hogy Pécsen külön falatozót nyitottak a reggelizéshez? És azt, hogy Liszt Ferenc szobra miért hajol ki a Püspöki Palota erkélyéről egyenesen arra a templomra nézve, amelynek egyik falához a legelső tavaszi napsugár is megérkezik? Mert ha nem, már csak az ilyen helyekért és történetekért is érdemes útnak indulni. Itt mutatjuk, mit ne hagyjanak ki ebben a helyes déli városban.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek