Ismét hatalmas vitorlásversennyel nyitják meg a siófoki nyarat

Június 9-én és 10-én ismét megrendezik a Nemzeti Regattát Balatonon, ahol egyszerre ötvenkét hazai település bont majd vitorlát. A magyar települések vitorlásfesztiválján a különböző városok, falvak, községek csapatait és szurkolóit várják Siófokra, amely idén ünnepli várossá válásának ötvenedik évfordulóját.

Forrás: Nemzeti Regatta / Weberfoto.hu

A két napos nyárindító fesztiválon idén 52 település mutatkozhat be értékeivel, látnivalóival és ízvilágával együtt. Az eseményre kilátogatók többek között olyan nagyvárosok csapataival találkozhatnak, mint Budapest, Győr, Debrecen, Veszprém, Zalaegerszeg, Miskolc, Szolnok, Makó, Nagykőrös, Hajdúnánás, Gyöngyös, Kiskunmajsa és több Balaton-parti település - olvasható az egyik szervező, a Balatoni Hajózási Zrt. közleményében.

A szervezők a programok összeállításakor igyekeztek minden korosztályra gondolni, mert többezer látogatóra számítanak. Koncertet ad Király Viktor, a TNT, a 15 éves Kowalsky meg a Vega, és a Patikadomb zenekar. A rendezvényen több szűrővizsgálaton és tanácsadáson lehet majd részt venni, a gyerekeket pedig számos játék, kézműves foglalkozás és program várja a helyszínen. A benevezett 52 település a tudását nemcsak a vitorlás-, de a Sió csatornán zajló sárkányhajó versenyben is összemérheti, és bemutatkozhatnak majd a nagyszínpadon is. A csapatokkal és az általuk képviselt magyarországi településekkel a Települési Ízek Utcájában is lehet majd ismerkedni, ahol a standokon nemcsak saját látnivalóikat mutatják be, de elkészítik a település jellegzetes ételkülönlegességét is. A rendezvény programjai ingyenesek, ezekről bővebben itt olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek