Hazánkban mutatja be gyűjteményét a Székely Nemzeti Múzeum

Magyarországon mutatja be gyűjteményeit a Székely Nemzeti Múzeum, melynek épülete felújítása idejére kénytelen lesz bezárni sepsiszentgyörgyi kiállításait.

A múzeum Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi épülete terveik szerint ez év végétől nem lesz látogatható. Nem szeretnék azonban a legértékesebb gyűjteményeiket raktáron tartani az épületfelújítás idején, ezért azt tervezik, hogy egyes kiállításaikat körbeviszik Magyarországon, de akár Romániában is.

Ennek megfelelően ez év augusztus 22-én nyitják meg Budapesten a Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia kiállítótermében a Pantheon című képzőművészeti kiállításukat, amely keretében a legfontosabb klasszikus képzőművészeknek: Mattis-Teutschnak, Nagy Albertnek, Jecza Péternek, Gazdáné Olosz Ellának, Baász Imrének állítanak emléket.

A Lészen ágyú című kiállítást, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki eseményeit foglalja össze, 2019 tavaszán a budapesti Hadtörténeti Múzeumban mutatják be. E kiállítás legértékesebb tárgya a Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya.
Az intézményvezető úgy véli, ha már 800 kilométert utazik Budapestig a gyűjtemény, azt szeretnék, hogy minél több magyarországi centrumba eljusson. A Pantheon kiállítás időszakos befogadására eddig Veszprém és Szeged, a Lészen ágyú kiállítás befogadására pedig Szeged, Kecskemét és Székesfehérvár jelentkezett.

Felirat a Székely Nemzeti Múzeum bejáratánForrás: Youtube

Az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum 1900-ban már részt vett a párizsi világkiállításon, de azóta csak gyűjteménye egyes tárgyai jutottak el külföldi kiállításokra. Ez lesz az első alkalom, amikor székhelyétől távol a legértékesebb gyűjteményeivel mutatkozik be a múzeum. Hozzátette, mind a képzőművészeti, mind a történeti kiállítás része lesz egy olyan bemutató is, amely Erdélyről, a székelyekről, Kós Károlyról közöl információkat, hogy valamennyi látogató megfelelő felvezetést kapjon a kiállított anyaghoz.

A Székely Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi épülete a felújítás kezdetétől várhatóan két és fél-három évig marad zárva a látogatók előtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek