Kecskemét határában kell keresni hazánk legszebb birtokát

Idén először adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat, ahol az összesített győztes mellett külön kategóriákban is versenyeztek a birtokok. Így lett győztes borászat kategóriában a borotai Koch Borászat, a Gyümölcs- és szőlőtermesztő kategóriában pedig a Szászi Pince.

 

 

A versenyre mintegy 50 birtokot jelöltek hat kategóriában, majd egy 18 fős szakmai zsűri választotta ki kategóriánként a három versenyzőt a továbbjutásra. Ezt követően a Facebookon lehetett megismerkedni a jelöltekkel, és szavazni rájuk, végül a legtöbb szavazatot begyűjtő gazdaság kapta a közönségdíjat. A szakmai zsűri felkereste mind a 18 jelöltet, és szigorú kritériumrendszer alapján döntött a helyezésekről - olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

Koch BirtokFotó: Pince Művek

 

A borotai Koch Borászat, megnyerve a kategóriáját, a szabályzat értelmében időkorlát nélkül viselheti a Magyarország Legszebb Borászata címet. Koch Csaba tulajdonos, az idén 25 éves munkásságát ünneplő borász, az Év Pincészete (2014) kitüntetettje szerint kiemelten fontos a környezettudatos gazdálkodás. "Ezért is folytatunk előremutató kísérleteket a rezisztens szőlőfajtákkal, minimálisra csökkentve így a vegyszeres beavatkozás igényét a szőlőben" - idézi a közlemény a borászt.

A zsűri szavazatai alapján Magyarország Legszebb Birtoka címet a Kecskemét és Lajosmizse között gazdálkodó Somodi Ferenc viselheti, aki 30 hektáron gazdálkodva almát, szilvát és barackot termeszt.

Somodi Gyümölcstermesztő BirtokFotó: Magyarorszaglegszebbbirtoka.hu

 

A Gyümölcs- és szőlőtermesztő kategória győztese pedig az a hegymagasi Szászi Birtok lett, amely mintegy húsz éve folytat biogazdálkodást. A Magyarország Legszebb Birtoka-díj átadásával egy időben kapta Szászi Endre a hírt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság több 2016-os boruknak (a Szent-György-hegyi Olaszrizlingnek, a Badacsonyi Rózsakőnek és Kéknyelűnek, Cabernet Sauvignonnak valamint a 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingnek) Nemzeti Parki Termék Védjegyet adott.

Szászi BirtokFotó: Pince Művek
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek