Egy napra hatalmas táncházzá válik a szentendrei skanzen

    Persze ehhez a közönségre is szükség lesz. Mert hagyománnyá vált, hogy szeptember első hétvégéjén népzenészekkel népesül be a szabadtéri múzeum területe. Így aztán most szombaton sem lesz ez másképp.

    Fotó: Skanzen.hu

     Szeptember 2-án a 45 éve működő táncházmozgalom kiemelkedő zenekarai, hangszeres szólistái, énekesei egész napos zenés-táncos forgataggal várják a nagyközönséget. A Hagyományok Háza által szervezett IV. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek és énekesek gyűlnek össze, akik igazi táncházra jellemző hangulatot igyekeznek majd teremteni.

    Megtelnek élettel a régi épületek, a portákon énekesek, meghívott zenekarok, tanítványok és idős mesterek húzzák a talpalávalót egész nap. Ott lesz az erdélyi Heveder, a vajdasági Juhász Zenekar, a több mint negyven éves Kolo mellett a Magyar Tekerő és a Magyar Dudazenekar. Az Amfiteátrum színpadán Agócs Gergely hangszerbemutatóval egybekötött mesét mond, hallhatjuk a Khamoro Budapest Band koncertjét, de lesz koboz-, tambura- és citerabemutató is.

    Fotó: Skanzen.hu

     Mindemellett kézműves-foglalkozásokra, tánc- és énektanításra, zenészfotó-kiállításra, borkóstolásra és persze vásártérre is lehet majd számítani. Az esti gálaműsoron hagyományőrző zenész és énekes mesterek mellett a Magyar Állami Népi Együttes táncosai lépnek fel a Skanzen Amfiteátrum színpadán. A programokról bővebben itt olvashatnak.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!