Lezárják az autósok elől a Városligetet

Lezárják az autósok elől a Városligetet.

Szeptember elejéig - az augusztus 20-i hétvége kivételével - minden hétvégén lezárják az autóforgalom elől a Városligetet átszelő Kós Károly sétányt – írja az MTI. A cél az, hogy a Városligetben pihenők egy csendesebb és jobb levegőjű közparkban tölthessék el szabadidejüket, amire így minden esélyük megvan.

A Városliget lombkoronái Fotó: Kiss ViktóriaForrás: Travelo

 A korlátozás előreláthatólag nem okoz majd komolyabb torlódást, hisz ezeken a hétvégéken csökkenhet az Andrássy út és a belváros forgalmi terhelése is, a Budapest Közút Zrt. szerint.

Az Állatkerti körútra - ahogy máskor is - csak a célforgalom hajthat majd be, de parkolni továbbra is lehet ezen a szakaszon. A Kós Károly sétány lezárása a Városligeti-tó feletti hídon kezdődik, így a Hősök terén a Millenniumi Emlékmű kocsival továbbra is körbejárható lesz, a térről pedig meg lehet majd közelíteni az Állatkerti körutat.

Az M3-as autópálya bevezetője felől nem lehet majd a Kacsóh Pongrác úton keresztül lehajtani. Az Állatkerti körút felé az M3-as autópálya-Hungária körút-Erzsébet királyné útja-Hermina út útvonalon lehet majd eljutni. A Csáktornya park felől érkező 74-es trolibusz útvonala ugyanakkor nem változik, az M3-as autópálya felőli egyenes lehajtás csak a tömegközlekedés számára lesz megengedett.

Az M3-as autópálya kivezető szakaszára a Hermina útról, valamint az Állatkerti körútról - a célforgalom szabályait betartva, a parkolás befejeztével - továbbra is fel lehet hajtani.

A Budapest Közút az M2-es autóút felől az M2-M0-M3-Kós Károly sétány-Andrássy út helyett alternatív útvonalként az M2-M0-Váci út útvonalat javasolja.

A Vajdahunyad vára területére behajtási engedéllyel rendelkezők a Hősök tere felől hajthatnak a Kós Károly sétányra, a várba vezető bekötőútig.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek