A palóc hagyományokat éltetik a hétvégén Balassagyarmaton

A palóc hagyományokat éltetik a hétvégén Balassagyarmaton

 

 A Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg csütörtöktől vasárnapig Balassagyarmaton, a rendezvénysorozat része a Szent Anna-napi Palóc Búcsú is, melyet a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményeként tartanak számon – írja az MTI.

A Palóc Búcsú több mint két évtizedes hagyomány a Nógrád megyei városban, múlt évben volt az első alkalom, hogy kifejezetten eköré szervezték a Palóc Hagyományőrző Napokat.

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban kialakított Folkudvarban palóc falvak – Érsekvadkert, Galgamács, Herencsény és a Karancs-völgye falvai – mutatkoznak be. Fellépnek a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny nógrádi térséget képviselő gyermekszereplői, valamint Haraszti Julcsi és Haraszti Marcsi, a 2015-ös győztes szólóénekesek.

Madách Imre novellái alapján bábokkal és muzsikával kel életre a palóc mesevilág a Rozsnyói Meseszínház előadásában, a szombati esti program a Dobroda Zenekar jubileumi koncertje lesz.

A rendezvénysorozat idején az emlékév alkalmából készült Szent László emlékek a Felvidéken – freskók, oltárképek, szobrok című fotókiállítást is megnézhetik a látogatók a művelődési központ Horváth Endre Galériájában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek