Felújítják Nyíregyháza egyik legszebb épületét

A város egyik legimpozánsabb épülete, a Bencs-villa 275 millió forintból alakul át kiállító- és művészeti alkotótérré.

Az 1927-ben épült, jelenleg kulturális központként és vendégházként használt villa felújítása során a földszinten olyan teret alakítanak ki, amely nagyobb közönséget is be tud majd fogadni, így lehetőség lesz akár kamaraszínházi előadások megtartására az épületben, írja az MTI.

Fotó: www.nyiregyhaza.huForrás: Travelo

 A villában korhű kávéház, társalgó és lakosztályok is lesznek, ezzel lehetőség nyílik kulturális, tudományos és művelődési emlékek kiállítására. A jelenleg még beépítetlen padlástérben műterem várja majd a látogatókat, a projekt fontos része továbbá a villa kertjének visszaállítása eredeti állapotába.

A beruházás célja, hogy a villa igazi művészeti alkotóhellyé váljon, amelynek működésébe országosan elismert írók, festők, zenészek is bekapcsolódhatnak. A munkálatok befejeztével a Bencs-család életét, munkásságát tárlaton keresztül ismerhetik majd meg a látogatók úgy, hogy a korabeli nagypolgári élet jellemzőit a berendezési tárgyakban is megjelenítik - közölte az önkormányzat.

A villa eddig kiállításoknak, előadó esteknek és konferenciáknak biztosított helyszínt, a felújítás idejére bezárják.

Bencs Kálmán (1918-1934) tizenhat évig, 1918 januárjától haláláig volt Nyíregyháza polgármestere. A család villája Várallyai Tibor építész tervei alapján épült kilencven évvel ezelőtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek