Drágábban hajózunk idén a Balatonon

Drágábban hajózunk idén a Balatonon

Mostantól sűrűbben indulnak a kompok a Balatonon, de drágábban is viszik az utasokat, mint egy évvel korábban. Még inkább így lesz ez a húsvétkor induló menetrend szerinti hajókon - írja a jegyárak növekedésének arányáról szóló cikkében a Balatontipp.

Balatoni Hajózási Zrt.

 A Balatoni Hajózási Zrt. a 2017-re érvényes díjszabása szerint a kompokon 600 forintról 700-ra emelte a személyek után fizetendő díjakat, ami 16 százalékkos emelést jelent az előző évhez képest. A járművek utáni díjak változatlanok maradtak.

De jelentősen emelkedtek a menetrend szerint közlekedő személyhajókon fizetendő díjak is. A teljes árú menetjegyek ára az I. díjzónában 1300-ról 1400 forintra, a II. díjzónában 1600-ról 1800 forintra nőtt, a III. díjzónában 1800 helyett az idén 1900 forintot, a IV. díjzónában a tavalyi 2000 helyett 2100 forintot magasabb díjat várnak az utasoktól.

A családi jegynél még a fentieknél is drasztikusabb drágulásra számíthatnak az utasok: az I. díjzónában 9 százalékkal emelték az árakat, de a Siófok-Balatonfüred útvonalat is magában foglaló II. díjzónában az idén 21,5 százalékkal drágábban hajózhat majd egy család. De a III. díjzónában is 16,6 százalékkal, a IV. díjzónában pedig 18,1 százalékkal kell többet fizetni a jegyekért a családi jegyet vásároló két szülőnek és két gyermeküknek, mint egy évvel ezelőtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek