Ezeken a helyeken fizetheti verssel a kávéját

Ezeken a helyeken fizetheti verssel a kávéját.

2017. március 21-én kedden, a Költészet Világnapján a Julius Meinl jóvoltából, egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel fizethetik ki - olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben. 

Forrás: Travelo

A rendhagyó kezdeményezés mögött, Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. A céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Idén harmadik alkalommal csatlakozott Magyarország is a felhíváshoz közel 70 helyszínnel országszerte, köztük több nagy múltú kávéház és cukrászda is.

Fővárosi helyek, ahol verssel fizethet a kávéért

Átrium Park Étterem EUREST (Cím: Budapest 1138 Váci út 45.)
Café Park EUREST (Cím: Budapest 1117 Irinyi József u. 4-20.)
Cziniel Cukrászda és Kávéház (Cím: Budapest 1031 Nánási út 55.)
Dunapark Kávéház (Cím: Budapest 1137 Pozsonyi út 38.)
Gerbeaud Kávéház (Cím: Budapest 1051 Vörösmarty tér 7-8.)
Hard Rock (Cím: Budapest, 1051 Deák Ferenc u. 3-5.)
Jókenyér (Cím: Budapest, 1126 Istenhegyi út 23.)
Magvető Café (Cím:1074 Budapest Dohány u. 13. )
MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1134 Kassák Lajos u. 18.)
MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.) MT Budafoki út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Budafoki út 103-107.)
MT Dob utca EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1073 Dob u. 76-78.)
MT Fehérvári út EUREST (Cím: Budapest 1117 Fehérvári út 68-70.)
MT Krisztina körút EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1013 Krisztina krt. 55.)
MT Magyar Tudósok Körútja étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Magyar Tudósok körútja 9.)
MT Soroksári út EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1095 Soroksári u. 166/a.)
MT Szerémi út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Szerémi út 4.)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem kávézó (Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.)
Office Garden étterem EUEREST (Cím: Budapest 1117 Alíz utca 2.)
Rózsavölgyi Szalon (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.)
Science Park étterem EUREST (Cím: Bp 1117 Irinyi József u. 4-20.)
SE Balassa utca étterem EUREST (Cím: Budapest 1083 Balassa utca 8.)
SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1089 Nagyvárad tér 3.)
Stex (Cím: Budapest 1085 József krt. 55-57.)
Szamos Szépkilátás Cukrászda (Cím: Budapest 1121 Szépkilátás u. 1.)
Urban Betyár (Cím: Budapest 1051 Október 6. u. 16-18.)
Vian Café Liszt Ferenc Tér (Cím: Budapest 1061 Liszt Ferenc tér 9.)
Vian Café Gozsdu Udvar (Cím: Budapest 1061 Király u. 13/C)
Vian Café Bisztró Bazilika (Cím: Budapest 1051 Hercegprímás u. 15.)
Vigadó (Cím: Budapest 1051 Vigadó tér 2.)
XVIII. Kerületi Szakrendelő EUREST (Cím: Bp. 1183 Thököly út 3.)

A teljes, országos kávéházi listát itt találja.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek