Bezárt Budapest egyik legszebb kávézója

A Lotz-kávézó a felújított Párisi Nagyáruházban, Lotz Károly freskóival díszített termében működött. Budapest egyik legszebb kávézója szerdától zárva tart.

A Facebookon búcsúzott szerdán a Lotz-kávézó, ami az Alexandra könyvesbolt fölött üzemelt, számolt be a hvg.hu.

"Kedves Vendégeink! Köszönjük, hogy oly sokan jártak hozzánk, hittek és bíztak bennünk, hogy szebbé varázsolhatjuk napjaikat! Most eljött az időnk, fájó szívvel, búcsút kell intenünk egymásnak és Önöknek. Sosem feledjük, mit kaptunk, megélhettünk. Tiszteletünk: Lotz csapat" - olvasható a közösségi oldalon.

 

Fotó: Book Cafe

A 24.hu megkereste a kávézót, ahol azt mondták, technikai okok miatt döntöttek a bezárás mellett, további részletekről pedig nem nyilatkozhatnak. Azt sem tudták megmondani, hogy tervezik-e az újranyitást. A lap szerint a kávézó bezárása összefügg az Alexandra-cégcsoport csődjével (2017. március 1-én 56 Alexandra-üzlet zárt be.)

Az 1911. március 3-án megnyílt Párisi Nagy Áruház Budapest első olyan épülete volt, amely kifejezetten áruházi célra épült. Innovatív vasbeton szerkezetei, valamint a Lotz Károly és Feszty Árpád falképeivel díszített neoreneszánsz stílusú díszterem miatt az épület műemléki védelmet élvez, szerepel a lotzterem.hu oldalon.

A Book Cafe az épület egykori báltermében kapott helyet, míg a legfelső emeleten a Párisi Galéria és Művészeti Szalon működik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek