Báró hozza el nekünk a tavaszt

Báró hozza el nekünk a tavaszt.

Elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben - írja az MTI. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pénteki tájékoztatása szerint Báró már Törökország felett repül. Fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a magyarországi fészkeiknél, ám Báró gyakran már február végén megérkezik. A hazatérés pillanatát a madár fészkét figyelő webkamerán keresztül bárki megnézheti. 

Fotó: Jeladosmadarak.mme.hu

A szakemberek egészen tavalyig nem tudták, hogy mi áll a gólya viselkedésének hátterében. 2016 tavaszán aztán sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, aminek köszönhetően kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudánba és Csádba, hanem csupán Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul. Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud Báró - a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva - korábban megérkezni Magyarországra.

Az idei korai indulás jelentős kihívásokkal indult Báró számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a magyarországi viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg el is éri Európát. Báró útját egy folyamatosan frissített térképen lehet nyomon követni ezen az oldalon.

Fotó: Papp Ferenc/ mme.hu

A legtávolabb telelő két magyar fehér gólya mindeközben még mindig jó hatezer kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel. A madarak vonulása azonban - egyetlen faj esetében - sem köthető sem ősszel, sem tavasszal egy adott időponthoz. A madárvonulás mindössze egy hónapig, júliusban szünetel csak Magyarországon, mivel a legkésőbb érkező halvány gezék csak június elején-közepén érnek haza, a legkorábbi indulók pedig, például a fehér gólyák, már augusztusban megkezdik az őszi vonulást.

És ha minden jól megy, akkor tényleg Báró hozhatja el nekünk a tavaszt. Az Időkép például mától fokozatosan emelkedő hőmérsékleti higanyszál-mutatókról ír, a jövő hétre pedig szelesebb időt, de egyenesen 8-10 Celsius fok körüli nappali hőmérsékletet ígér. Már nagyon várjuk Bárót.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek