Életnagyságú szobrot kapott II. János Pál pápa Szombathelyen

Életnagyságú szobrot kapott II. János Pál pápa Szombathelyen

Felavatták II. János Pál pápa egészalakos, bronzból készített köztéri szobrát szerdán Szombathelyen - olvasható az MTI hírei között. Az idős, bal kezével pásztorbotjára támaszkodó, jobbját áldásra emelő pápát ábrázoló szobrot, Veres Gábor helyi szobrászművész alkotását, a szalézi templom előtti téren állították fel. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere avatóbeszédében azt mondta: Szent II. János Pál pápa korának meghatározó személyisége volt, aki a politikában és az egyháztörténelemben is jelentőset alkotott.

 

Fotó: Varga György / MTI

A szoborállítás ötlete Lendvai Ferenc városi képviselőtől, tanácsnoktól származik, aki 2015-ben saját képviselői keretéből ajánlott fel 500 ezer forintot, a képviselőtestület támogatta a kezdeményezést, az önkormányzat pedig országos pályázatot írt ki az új köztéri szobor elkészítésére.

Az ünnepség végén Császár István egyházmegyei kormányzó megáldotta a szobrot, a jelenlévők pedig koszorút és virágokat helyeztek a műalkotás talapzatánál.

A katolikus egyházfő 1991. augusztus 19-én látogatott el először Szombathelyre, ahol a helyi füves repülőtéren több tízezer ember előtt mutatott be szentmisét, majd 1996-ban a Pannonhalmi Főapátság alapításának ezredik évfordulója alkalmából ismét Magyarországon járt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek