Januárban is nyitva lesz a siófoki jégpálya

    A 318 négyzetméteres jégpálya január 25-ig nyitva tart, a két ünnep között pedig puncspartikat rendeznek gyerekprogramokkal és koncertekkel.

    Siófok különleges ünnepi fénybe borult főterén, a Víztorony környékén Adventi vásár és számos program várja szentestéig a Siófokra látogatókat minden pénteken, szombaton és vasárnap. A karácsonyi várakozás hangulatát idézik napközben a gyermekeknek szóló zenés műsorok és foglalkozások, esténként pedig a különféle koncertek.

     

    Januárban is folytatódnak a szabadtéri programokFotó: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal

    Az „ünnepvárás" során mézeskalácssütés, mesegyár, karácsonyi dudálás, élménykuckó, Mikulás és jégvarázs, koncertek lesznek. Karácsonyt követően, december 27-e és 30-a között Évzáró Puncs Partyval kedveskedik a település az idelátogatóknak.

    Minden nap 17 órától a gyereknek szól a műsor: fellép a Mini Wolf, Rutkai Bori bandája, a Mint a pinty zenekar és a Kreatív Színpad. A felnőttek a négy nap alatt a puncs mellett különféle stílusokba, előadásmódokba kóstolhatnak bele: operett, blues, napjaink slágerei, retró, valamint akusztikus. Az évet egy fergeteges szilveszteri buli zárja.

    A Fő téren elhelyezett 318 négyzetméteres jégpálya 2017. január 25-ig minden nap 10.00 órától 20.00 óráig tart nyitva, így ha az ünnepek előtt nincs lehetősége Siófokra utazni, januárban bepótolhatja az élményt.

    A műjégpálya sátorral fedett, eső vagy havazás esetén sem kell attól tartani, hogy bárki megázik vagy megfázik. A korcsolyaélezésről és -kölcsönzésről a helyszínen gondoskodnak.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!