Több tízezer szál virágot osztanak szét az idei szőregi rózsaünnepen

Több tízezer szál virágot osztanak szét az idei szőregi rózsaünnepen

Június 24-től, három napon át ismét rózsaünnepet tartanak Szőregen. A sok százezer virággal feldíszített településen kiállítások, koncertek, sportrendezvények fogadják a vendégeket, akik a rózsaföldekre is kilátogathatnak, írja az MTI.

A Rózsaünnepet első ízben 1999-ben, a százhúsz éves szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. A helyi ünnepből a fesztivál az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált, amely messzi földről a Szegedhez tartozó településrészre vonzza a vendégeket.

Az idei kiállításokat, rendezvényeket a 18. születésnap jegyében szervezik meg. A művelődési ház nagytermében sok ezer szál rózsából készített virágkompozíciókat mutatnak be, a faluházban kiállítás nyílik a rózsatőtermesztés eszközeiből, de az érdeklődők ellátogathatnak az utolsó, mai napig működő, monarchiabeli vasúti váltóházhoz is, amely Szőregen található.

Szőregi rózsaföldFotó: Szőregi rózsa

 A Rózsaünnep pénteki megnyitója után induló Rózsafutamon negyven veteránautó hajt be Szeged központjába, ahol a járműveken utazó rózsahölgyek invitálják a helybelieket és a városba látogató vendégeket a fesztiválra. A vasárnapig tartó programokon virágvásár, koncertek, gyermekprogramok, táncbemutatók, labdarúgó-mérkőzések várják az érdeklődőket, a zárónapon félmaratont rendeznek, melyen az indulók a virágzó rózsaföldek között tehetik meg a verseny távját.

A leglátványosabb eseménynek a szombati felvonulás ígérkezik, melyen félszáz, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó és más jármű, kisebb-nagyobb csoport vonul fel. A menetben résztvevők a hat kilométeres út során több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között.

Az ünnep vendégei, egyénileg és szervezett buszokkal is kilátogathatnak a rózsaföldekre. Az ország legnagyobb, egybefüggő rózsatábláján félmillió tő rózsában, 350 fajtában gyönyörködhetnek a látogatók szakavatott vezetés mellett.

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, s ez a munka mintegy 250 családnak jelent megélhetést.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek