Családi nap a majki remeteségben

Gyógyteafőzés, gyógynövény vásár, tekerőlantos muzsika és gospel kórus várja a látogatókat vasárnap a majki remetekertben.

 

A Forster Központ fenntartásában működő majki kamalduli remeteségben június 19-én a gyógynövények titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók, miközben megelevenedik az egyház gyógyító szentjeinek története is.

Fotó: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ

A Vértes hegység lábánál megbújó Majkpusztán található a kamalduli remeteség páratlan szépségű barokk épületcsoportja, a némasági fogadalmat tett remeték egykori otthona. A fehérruhás szerzetesek cellaházaikhoz - amelyeket csak nagy ritkán hagytak el - egy-egy kis kertrész is tartozott, itt termesztették fűszer- és gyógynövényeiket. A majki remeteségről és túracipőben bejárható hazai szakrális helyekről itt írtunk bővebben.

A látogatók megismerhetik többek között Szent Romuald, a kamalduli rend alapítójának munkásságát, Szent Hildegárd életét valamint Szent László vízfakasztó legendáját. „A gyógyító hit" címmel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatai zárják a napot. De fellép majd a Golgota Gospel kórus, Bálint Károly és tekerőlantosai, a gyerekek pedig betegségek gyógyításával kapcsolatos népi mondókákat tanulhatnak, és játékosan ismerkedhetnek a gyógynövények világával. Egész nap gyógynövény és kézműves vásár is várja a látogatókat.

Az oroszlányi Művelődési Háztól ingyenes buszjárat indul: 11.30, 13.30 és 15.30 órakor. A belépődíj 800 Ft, amely az idegenvezetést is tartalmazza. Az eseményről bővebben itt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek