Kakaófa és hiénakölyök a mediterrán Magyarországon

Merre induljunk, ha gyerekekkel szeretnénk egy-két napot eltölteni Magyarországon? Irány dél! Mit nézzünk meg, mit kóstoljunk, merre sétáljunk - Szegeden, gyerekkel.

Gyerekkel utazni – külön műfaj. A szülő nem azt nézi, hogy ha három múzeumot néz végig egy nap, akkor a negyedik ingyen van, hogy belefér-e még ezek mellé egy színház is. Szülőként a praktikum kerül előtérbe, és az, hogy lehet legjobban összehangolni a gyerek fizikai igényeit a szülő szellemi szükségleteivel.

Ápolt park a Városházánál
Galéria: Szeged gyerekekkel
Fotó: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Ha már utazásra szánjuk magunkat, először általában a közelebbi, de mindenképpen könnyen elérhető úti célok vonzereje nő meg: az utazás ne legyen túl hosszú, autóval ne legyen túl kanyargós, közösségi közlekedéssel ne kelljen (túl sokszor) átszállni. Fontos aztán természetesen az is, hogy mit láthatunk a városban. Gyerekek számára a természeti környezet még érdekesebb, látványosabb, mint egy Lechner Ödön-féle szecessziós lakóház, de vannak olyan múzeumok, kiállítóhelyek, ahol a kisebbekre is gondolnak, illetve ahol a gyerekek számára is érdekes dolgokat lehet látni, jobb esetben tapintani is.

Magyarországon ezeknek a feltételeknek szerencsére több nagyváros is megfelel, egyikük hazánk harmadik legnagyobb városa, Szeged. Autópályán a fővárosból bő másfél óra alatt megközelíthető (vonaton ugyan hosszabb a menetidő, de óránként járnak az InterCityk), sajnos út közben a táj nem túl változatos, de maga a város kárpótol.

Az 1879-es árvíz pusztítása után a város egységes stílusban és városszerkezettel épült újra – a körút nevei máig őrzik a segítő városok nevét –, az egész belváros viszonylag kis helyre koncentrálódik, azaz kevés sétával is jól bejárható. A város központján folyik át a Tisza, ami szellőssé, zölddé teszi a belső részeket, partján sétányokkal. Itt látható Farkas Pál 1998-as, gyerekek számára is érdekes szobra, ami a tiszavirágzásnak állít emléket.

Igazi állati különlegességekkel és izgalmas programokkal várja a Szegedi Vadaspark!
Hazánk legnagyobb területű állatkertjében csodálatos erdei környezetben élnek az állatok, amelyek között az ismert kedvencek mellett, mint a zsiráf, a gyűrűsfarkú makik és a szurikáta, számos Európa-szerte ritkaságnak számító faj is megtalálható. Ha Szeged, akkor Vadaspark! Részletes információ: www.zooszeged.hu

Séta közben jó, ha meghallgatjuk és megnézzük a hazánkban páratlan, 1935-ben készült Zenélő óra műsorát a Dóm téren. Az idelátogatót Szeged domborzata sem állítja különösebb kihívások elé, ez mind babakocsival, mind kisgyerekkel – mind nagymamával – könnyebbség.

Hazánk területe és domborzata nem olyan nagy és változatos, hogy óriási éghajlatbeli változásokra kelljen számítani, de azt valószínűleg már minden kisiskolás tudja, hogy itt, délen a legmagasabb a napsütéses órák száma. Erre nem csak a Napfény IC emlékeztet, de kevés városban találhatunk a sétálóutcákon pálmafákat – Szegeden a Kárász utcán zöldellnek.

A vadaspark egyik cuki lakója
Galéria: Szeged gyerekekkel
Fotó: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Nem csupán céltalan bóklászásra, kirakatnézegetésre van mód Csongrád megye székhelyén, a gyerekeket is várja a Szegedi Vadaspark, ahol fekete jaguár újszülött, foltos hiéna kölyök is látható, de aktuális programokkal – például húsvétkor tojáskereséssel is csábítja a legkisebbeket – ezekről érdemes előre informálódni a honlapjukon.

A nyári hónapokban a Szegedi Várjátékok invitálja a városba a kultúra iránt fogékony közönséget, a felnőtt előadások mellett mesejátékok is színpadra kerülnek, de ingyenes programokon is részt lehet venni – ilyen a népi játszó, a buborékfújás, a vásári komédia vagy a gólyalábas bemutató. (A tájékozottabb szülőkben felmerülhet, hogy miért vannak várjátékok Szegeden, ha nincs vár: a helyzet az, hogy a már említett árvíz során a már funkcióját vesztett vár oly mértékben károsodott, hogy elbontották a fennmaradó romjait is, helyén, a Tisza partján ma a Várkert található.)

Pick Múzeum
Galéria: Szeged gyerekekkel
Fotó: pickmuzeum.hu

Már az ovisokat is megszólítja a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje, ahol többek között élőben lehet látni kakaófát, mamutfenyőt, lótuszt, de a gyerekek számára is érdekes lehet az alföldi puszták jellegzetes településformáját bemutató Tanyaudvar, vagy a végigszagolható, 125 fajt bemutató Rózsakert. Ezek mellett helyet kap a haszonnövények bemutatója, több mint kétszáz fajjal, a gabonától a burgonyán és tökön át a rostbanánig és a gyapotig.

Beltéri programlehetőségnek kiváló a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum, ahol a mindenki által ismert és kedvelt szalámi történetét, előállítását mutatják be, ráadásul szalámikóstoló is jár a látogatóknak. Szintén fedett program a Kövér Béla Bábszínház felkeresése, szinte mindennap van előadás, az óvodásoktól a felnőttekig mindenki választhat őt érdeklő produkciót.

A hangulatos Klauzál tér
Galéria: Szeged gyerekekkel
Fotó: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

Kötetlen program, de – csakis! – a gyerekek kedvéért útba ejthető néhány a híres szegedi cukrászdák közül. A Belvárosban sétálva inkább ezek elkerülése a kihívás, mint útba ejtése: a Kárász utca és Klauzál tér környéke jól ellátott különleges és minőségi fagylaltokat, házi réteseket árusító cukrászdákkal (Virág, Palánk, A Cappella, Z. Nagy, Hatos Rétes).

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek