Félmilliárdból újult meg a katalinpusztai kirándulóközpont

Kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol az erdei kisvasutak népszerűsítésén is dolgoznak.

  

Fotó: Komka Péter / MTI

Folyamatosan nő az erdők látottsága, tanösvények, turistautak, erdei iskolák, erdei vasutak, kerékpárutak, kilátók nyújtanak egyre több és jobb lehetőséget a kikapcsolódáshoz - idézi az MTI Fazekas Sándor az átadó ünnepségen elhangzott szavait, miközben hozzátette, hogy mindez a Bejárható Magyarország program keretében valósult meg.

 

Fotó: Komka Péter / MTI

A kirándulóközpont már a korábbi fejlesztések után is kétszer lett az év ökoturisztikai létesítménye. A mostani beruházását a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. valósította meg. A Nyugattól keletig a nógrádi erdőkben program keretében már kilátóvá alakították át a Csóványosi mérőtornyot, kiépítették a Somoskői Látogatóközpontot. A katalinpusztai központban - ahová évente 40-50 ezer ember látogat el - a korábbi, első ütemben erdei iskolát, játszóteret, foglalkoztatókat építettek.

 

Fotó: Komka Péter / MTI

A most átadott fejlesztések között van a 250 férőhelyes parkoló, a Börzsöny és Nógrád megye kulturális, turisztikai vonzerőit bemutató, bejárható látványtérkép, a Csóványosi kilátó kicsinyített mása. Bővültek a játék- és szálláslehetőségek, megépült az információs pont. A program beruházásait 550 millió forintból valósították meg, a 350 milliós európai uniós támogatást 200 millió forintos saját forrással egészítette ki az Ipoly Erdő Zrt.

A Nógrád megyei településen megállapodást írtak alá az erdei kisvasutak népszerűsítéséről a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az Országos Erdészeti Egyesület vezetői. Fazekas Sándor úgy fogalmazott, főként az állami erdészeti társaságok által megmentett kisvasutakat szeretnék még jobban megismertetni, elérni, hogy még több kiránduló utazzon rajtuk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek