Nyártól csak hajnali négyig lehet Siófokon bulizni

    Három beléptető kapun át lehet majd bejutni a Petőfi sétány Nagystrand előtti részére, éjfél után nem lehet majd meztelen táncosnőket látni, a bulik pedig legfeljebb hajnali négyig tarthatnak. Így készül Siófok a nyárra.

    Petőfi sétánySiófokportál

     Siófok város céljai már körvonalazódnak a nyári szezonra. Az eddigi évek néhány rossz tapasztalata után próbálja a város elejét venni néhány visszatérő problémának a szórakozni vágyók paradicsomában, a siófoki Petőfi sétányon - írja a Siófokportál.

    Ez annyit jelent, hogy hajnali 4 óra után a sétány üzleteinek be kell zárniuk. Az elmúlt években ugyanis a szórakozóhelyek csak hajnali egy körül kezdtek megtelni, amivel a zárások időpontjai is eltolódtak reggel 6, 7 és akár 8 órára is. Ez gondot jelentett a sétány és a környező utcák rendbetételénél is. Az új zárási időpont, ami a zeneszolgáltatásra hajnali 4 illetve a szórakozóhelyek zárására hajnali 5 órát jelent, több időt hagy a takarításra.

    A Sonline szerint a nyári hétvégéken minden este 30 biztonsági ember garantálja majd a békét és rendet. A civil biztonságiak már a belépésnél is megválogatják, hogy ki juthat be egyáltalán a Petőfi sétány Nagystrand előtti részére. A terület ugyanis csak a három új szűrőpontokon keresztül közelíthető meg, minden vendég, látogató, területen dolgozó, illetve a területen lakó és bérleménnyel rendelkező áthalad ezeken. A beléptető helyeken négy-négy biztonsági ember ellenőrzi majd a bejutni akarókat, akiknek átvizsgálhatják ruházatát és csomagját is. De folyamatosan korzóznak majd a területen járőrök és civil ruhás biztonsági őrök. Siófok polgármestere pedig ragaszkodik ahhoz is, hogy közterületen vagy közterületről látható helyen meztelen táncosnők éjfél után se lehessenek - írja a Sonline.hu

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!