Már látogatható a felújított egri Érseki Palota

 Kedden a látogatók előtt is megnyitotta kapuit a felújított Egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközpont.

Ternyák Csaba egri érsek január 6-án, vízkereszt ünnepén áldotta meg a megszépült épületet. Február 2-ától, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepétől a nagyközönséget is fogadja a látogatóközpont, amelynek emeleteit belépőjeggyel, a barokk díszkertet, valamint a palota földszintjét ingyenesen kereshetik fel az érdeklődők - írja az MTI az Érseki Vagyonkezelő Központ közleménye alapján.

A palota középső szárnyát nyitották meg

Az Észak-magyarországi Operatív Program keretében több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megújult épületegyüttes Kelet-Közép-Európa egyetlen olyan főpapi palotája, amelynek egyik szárnya napjainkban is eredeti funkcióját tölti be. A legrégebbi, legértékesebb középső szárnya ugyanakkor teljesen megnyílik a nagyközönség előtt és komplex, sokrétű turisztikai szolgáltatást nyújt.

egeregyhazmegye.hu

 A kiállításokat a palota első és második emeletén alakították ki. Az első emeleten kapott helyet a 21. századi köntösbe öltöztetett egyháztörténeti tárlat, a második emeleten láthatóak a főpapi történeti enteriőrök: a díszterem, a fogadó- és hálószoba. Nyílik egy kiállítás a magyar szentté, illetve boldoggá avatottakról és az idén 1012 éves Egri Főegyházmegye történetéről, továbbá látható lesz az Eszterházy Károly egri püspök által a 18. század végén megfestetett 46 egri főpapi portré is.

Érseki vinotéka a földszinten

A földszinten kávézó, turisztikai információs pont, múzeumpedagógiai műhely, ajándékbolt és egy "érseki vinotéka" kapott helyet. Ez utóbbiban a részben vagy egészben a főegyházmegye "fennhatósága" alá tartozó öt - az egri, a mátrai, a bükkaljai, a tokaji és a kunsági - borvidék boraiból lehet válogatni. A projekt keretében felújították a palota kápolnáját, illetve díszkertjét is.

A palotát 1949-ben államosították, a főegyházmegye 1992-ben kapta vissza, az akkoriban azt használó egykori Egervin 2002-ben költözött ki az épületből. A projekt 2010-ben indult, ám a régészeti munkák, illetve az időközben előkerült rejtett értékek feltárása, restaurálása miatt elhúzódott a beruházás.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek