Medhotel épült félmilliárd forintból Balatonmáriafürdőn

Egy lerobbant üdülő területére épült, wellness-szállodák és magánklinikák szolgáltatásait ötvöző 18 szobás, 35 férőhelyes Arkánum Medhotel nyitotta meg kapuit.

Balatonmáriafürdőn pénteken adták át az Arkánum Medhotelt, amely 524,5 millió forintból épült meg, írja az MTI. A megnyitón Tripkovics Zsolt, az új hotel sebész-főorvos tulajdonosa elmondta: a három év alatt elkészült egészségturisztikai centrum egy hiánypótló beruházás a térségben. Három fő szolgáltatási köre a plasztikai sebészet, a fogászat-szájsebészet, valamint az életmód tanácsadás lesz. A wellness-szállodák és a magánklinikák szolgáltatásait ötvözve bennfekvéses tartózkodással kívánják biztosítani, hogy miközben a vendégek a klinikai szolgáltatásokat igénybe véve szépülnek, orvosi felügyelettel, tudományosan megalapozott programokkal változtassanak életmódjukon - fogalmazott.

A tulajdonos elsősorban külföldi vendégekre számít, építve a Balaton turisztikai vonzerejére is. A tervek szerint a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott szolgáltatásokat is nyújt majd, de erre az elnyert uniós támogatás feltételei miatt csak három év elteltével lesz lehetősége - hangzott el az átadóünnepségen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek