Európai Örökség címet kaphat a Zeneakadémia

    Kilenc helyszínt, köztük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet is javasolta az Európai Örökség címre az Európai Bizottság által felállított független testület.

    A Miniszterelnökség csütörtöki tájékoztatása szerint a bizottság februárban ítéli oda a címet hivatalosan a helyszíneknek, az ünnepélyes átadást áprilisban tartják Brüsszelben, számolt be az MTI.

    A résztvevő tagállamok előzetes válogatás után 18 pályázatot továbbítottak a testületnek, amely kilenc helyszínt javasolt a címre.

     

    Fotó: Zeneakadémia

    A Zeneakadémiát névadója, Liszt Ferenc alapította 1875-ben. Sokoldalú intézményről van szó, amely oktatási intézmény, nemzetközi zeneművészeti egyetem és koncertközpont is egyben. "Zenei örökségünket állítja előtérbe, miközben hű a nyitottság, a kreativitás és az újítás szelleméhez, valamint európai és nemzetközi jellegéhez.

    Az Akadémiának a szecesszió egyik remekműve, Korb Flóris és Giergl Kálmán 1907-ben átadott épülete ad otthont. Hozzá tartozik többek között a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Kodály Intézet és a Kodály Múzeum" - olvasható a Zeneakadémiáról szóló méltatásában.

    Az Európai Örökség címre javasolta a szakértői testület a krapinai neandervölgyi lelőhelyet és múzeumot Horvátországban, az olomouci Přemysl-várat és az Érseki Palota Múzeumát Csehországban, a portugáliai Sagres-fokot, Ausztriában a bécsi Hofburgot, az észtországi tartui egyetem történelmi épületegyüttesét, a belgiumi Monsban lévő Mundaneumot, az I. világháború keleti frontjának 123. számú temetőjét Lengyelországban és a franciaországi, strasbourgi európai negyedet is.

    Az elmúlt két évben az európai eszméket, értékeket, történelmet és integrációt hirdető és jelképező 20 helyszín - köztük egyetlen magyarként a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark - kapta meg a címet.

    Az Európai Örökség címet az Európai Bizottság azzal a céllal hozta létre, hogy elismerje azokat a helyszíneket, amelyek a történelem során Európa újraegyesítéséhez járultak hozzá. A címtől azt remélik, hogy "az európai polgárokban megerősítse az unióhoz való tartozás érzését", élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!