Novembertől megint futhat a Mikulás hazai nagykövetével

    Az idén huszadik alkalommal kerül sor a Mikulás-futás téli szabadidősport-sorozatra, amelyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István.

    A hosszútávfutó, aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás-nagykövet címet, először Ercsiben és Fejér megye 12 településén keresett fel óvodákat és iskolákat, hogy mozgásra bírja a gyerekeket. Hamarosan már 25-30 helyszín szerepelt a programban, de akadt olyan esztendő, amikor 56 intézményhez jutott el. Három éve határokon túli, főleg vajdasági helyszínekre is ellátogat. 

    Soproni pólót dedikáltat a Mikulás-nagykövet 1998-banFotó: Mikulasnagykovet.hu

    Az idei sorozat november 10-én kezdődik és karácsonyig tart. A programban szerepel futás, kocogás a Mikulással, élménybeszámolók és beszélgetés a sportolás fontosságáról. Karitatív akciók is színesítik a műsort: a karácsonyhoz közeledve a családokat megunt, de még jó állapotban lévő játékok, könyvek gyűjtésére buzdítja a Mikulás-futás szervezője - az adományokat a szegényebb sorsú gyerekek kapják ajándékul.

    Kovács István önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére - a Mikulás-futás mellett tavasszal a Nyuszi-futást -, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral - írja az MTI.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!