Értékes bronzkori lelet került a Hajdúsági Múzeumba

A Hajdúsági Múzeumban állítják ki azt a késő bronzkori bronzvödröt, azaz szitulát, amely szövevényes úton került a hajdúböszörményi közgyűjteménybe – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a múzeumigazgató.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI


Szekeres Gyula elmondta: évekkel ezelőtt figyeltek fel először a több mint háromezer éves lelet internetre felkerült fotójára, ám annak előkerülési körülményeiről, lelőhelyéről semmi biztosat nem tudtak. 2013-ban viszont olyan információkhoz jutottak, amelyek alapján a múzeum rendőrségi feljelentést tehetett.

Az összehangolt nyomozás és beavatkozás eredményeként sikerült megakadályozni, hogy a mintegy húszmillió forint értékű, különleges kidolgozású tárgyat külföldön értékesítsék. Bálint Mariann, a Hajdúsági Múzeum régésze elmondta: a város déli részén található Csege-halom környékén 1858-ban kapálás közben találtak bronzkori kincseket, kardokat, sisakokat, díszes bronzedényeket.

A múzeumba került szitula a gyűjtemény legnagyobb darabja lehet 60 centiméteres magasságával és ugyanekkora átmérőjével. A bronzvödör motívumkincse megegyezik az 1858-as kincsek motívumaival, némi eltéréssel. Az MTI kérdésére Bálint Marianna elmondta: restaurálás és konzerválás után néhány hónap múlva állítják ki a bronzvödröt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek