Ez volt a legszebb kocsi a debreceni virágkarneválon

    A közönség döntése alapján a debreceni Szent Anna Főplébánia "300 - Katolikus újjászületés" elnevezésű virágkocsija bizonyult a legszebbnek az idei virágkarneválon.

     

    A debreceni Szent Anna Plébánia virágkocsija
    Galéria: Debreceni virágkarnevál
    Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

    A díjnyertes kompozíció a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű vázáját kapta. A művészeti csoportok legjobbját a virágkarnevál tiszteletbeli nagykövetei választották ki: a díjat megosztva két debreceni csoport, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület, valamint a R'n'B Dance Team kapta - jelentették be a szervezők csütörtök este.

    A díjakat a győzteseknek a Nagyerdei Stadionban, a Karneváléj című gálaműsor keretében adták át. A győztes virágkocsival a 300 éve alapított debreceni Szent Anna Főplébánia köszöntötte a virágkarnevál vendégeit. A kompozíció többféle történelmi utalásból épült fel: mindenekelőtt azt jelezte, hogy "1715-ben gróf Csáky Imre nagyváradi püspök visszavezette nyáját a kálvinistává lett Debrecenbe", vagyis 300 éve visszatérhettek a katolikusok a városba. A virágkocsi az oltárképpel a templom védőszentjét, Szent Annát is megidézte, a két virágharang pedig a közelmúltra emlékeztet: az egyiket Csáky bíboros tiszteletére szentelték fel 2011-ben, a másik pedig Szent II. János Pál pápa emlékét idézi, aki 1991-ben Debrecenben is járt. A kocsit Tamus István grafikus tervezte, a virágdíszítés Antal István és felesége, valamint a főplébániai közösség tagjainak munkáját dicséri. 

    Az R'nB Dance Team
    Galéria: Debreceni virágkarnevál
    Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

    A művészeti csoportok egyik győztese, a Feeling Táncés Mazsorett Egyesület 2002-ben alakult. Európa szinte összes országában jártak már, számos hazai és külföldi fesztiválon képviselték hazánkat. Már 13. alkalommal résztvevői a debreceni virágkarneválnak. A táncstúdió védjegye az európai szinten is egyedülálló strucctollas legyező és a riói karnevál hangulatát idéző fejdísz. Művészeti vezetőjük Takács-Pántya Barbara. A másik legjobbnak ítélt R'n'B Dance Team 2007-ben kezdte meg a működését Debrecenben. Palettája rendkívül színes, fő profilja a hip-hop- és showtánc. Művészeti vezetők: Varga Hédi és Lente Róbert.

    A 46. Debreceni Virágkarnevál szervezői bejelentették: pénteken hat virágkocsi - Nagyvárad és Debrecen közös alkotása mellett a Szent Korona, az Élmény és wellness felsőfokon című kompozíció (Aquaticum Debrecen), a Megszépülve, játékosan, varázslatosan című alkotás (Keviép Kft.), a Kalózhajó (FÓRUM Debrecen bevásárlóközpont) és a Kívánságcsokor a Korzóról (Auchan) virágkocsi - utazik át Debrecen testvérvárosába, Nagyváradra, ahol helyi művészeti csoportok között felvonulnak a Nyitott ablak Európára című rendezvényen.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!