Hat hely, ahol premier plánban nézheti végig a csillaghullást

Leheveredni a fűbe és csak bámulni az eget - milyen egyszerűen hangzik, igaz? Ha az év többi napján nincs is rá elég ideje, augusztus közepén szakítson rá néhány órát, hiszen nincs szebb látvány az éjszakai égbolton átsuhanó hullócsillagoknál! Mutatjuk a legtutibb helyeket, ahol nem csak gyönyörködhet bennük, de sok újat is megtudhat a meteorokról.

Tudta, hogy 2015 a fény nemzetközi éve? És azt, hogy idén akár 15-20 hullócsillagot is láthat óránként, aki augusztus közepén elég türelmesen kémleli az eget? Pokrócot és távcsövet kézbe, és irány a természet!

Kecskeméti Záportározó

Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidő Központban tartják az idei év egyik legizgalmasabb hullócsillagos programját augusztus 12-én. Az este már nyolckor elkezdődik egy különleges kísérlettel, melynek során a résztvevők megpróbálnak üstököst készíteni. Ezután a naprendszer kisebb égitestjeiről tudhatunk meg többet, majd Balogh Gábor meteorkutató kiállítását nézhetjük meg, ahol még a Hold és a Mars egy-egy darabja is látható lesz.

Galéria: Hat hely, ahol premier plánban nézheti végig a csillaghullástFotó: Bill Hinton / Europress / Getty

 Fél tíztől kipróbálhatjuk, hogy milyen lenne körbesétálni a naprendszert, sőt, akár a holdbéli súlyunkat is megmérhetjük. Ezek után veszi kezdetét a hullócsillagnézés, amit a lézeres csillagkép-ismertető tesz még izgalmasabbá. A program 14 éves kor alatt ingyenes, és felnőtteknek is csak egy százas a belépő. Kattintson ide a további részletekért.

Gyomaendrődi szabadstrand

Lehet-e menőbb helyről nézni a csillaghullást, mint egy strand partjáról? A gyomaendrődi gátra szintén augusztus 12-re szerveznek csoportos csillagnézést, ahová bárkit szeretettel várnak. A szervezők legfeljebb egy kis csokit kérnek adományként a résztvevőktől. Cserébe spirituális feltöltődést ígérnek, és sok-sok hullócsillagot, a zenit és a horizont között félúton. A programon a Gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör tagjai is részt vesznek, így biztosan számíthatunk néhány izgalmas galaktikus sztorira. A programhoz tartozó Facebook-eseményt itt találja.

Sas-hegy

Ha szívesen kimozdulna a szabadba, de nincs ideje hosszabb útra indulni a városból, akkor a Sas-hegyi csillagnéző sétát önnek találták ki. Az augusztus 14-i túra szürkületkor indul a Sas-hegyi Látogatóközponttól, és ahogy egyre magasabbra visz az utunk, úgy válik egyre különlegesebbé a kilátás az éjszakai város kigyúló fényeivel.

A séta során arról is lesz szó, hogy mit tehetünk a hétköznapokban a fényszennyezés környezetkárosító hatásai ellen. Az út végén elérjük azt a kilátót, ahonnan kezdetét veszi a csillagles, és az izgatott várakozás a Perzeidák meteorraj érkezésére. A programra gyerekekkel is bátran lehet jelentkezni, mert a táv még egy kilométer sincs. Ha megjött a kedvük, itt találnak bővebb infókat a sétáról.

Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Parkban is augusztus 14-én tartják a hullócsillagok éjszakáját, ahol különböző izgalmas előadások, és távcsöves csillagászati bemutató előzi meg az est fő attrakcióját. A programot a nemzeti park kedvelt találkozópontján, a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban tartják este nyolctól. Az eseményről ide kattintva olvashat tovább.

Galéria: Hat hely, ahol premier plánban nézheti végig a csillaghullástFotó: The Washington Post / Europress / Getty

 Zselici Tájvédelmi Körzet

Ha szeretné egy igazán szép kirándulóhelyen, csillagászok társaságában követni a csillaghullást, vegye célba a zselici bányát! Augusztus 15-én egy öt kilométeres túrán vehet itt részt, majd a dombtetőre érve leheveredhet a fűbe és izgalmas előadásokat hallgathat, miközben az égen átsuhanó meteorokat figyeli.

Tiszta időben még a Tejút és a leghalványabb csillagok is kirajzolódnak, így ha szerencsénk van, az összes olyan csillagászati kérdést feltehetjük, ami már régóta fúrja az oldalunkat. Habár nem kell kemény túrára készülni, javasolt bakancsot húzni és rétegesen öltözködni, mert éjszakára lehűl az erdő, de az sem utolsó szempont, hogy távol tartsuk a kullancsokat és a szúnyogokat. Ha ön is szívesen csatlakozna a csapathoz, érdemes sietnie a jelentkezéssel, mert a helyek gyorsan fogynak. A részleteket ide kattintva találja.

Ferencmajori halastavak

A Ferencmajori halastavakhoz augusztus 15-én nem csak a hullócsillagok miatt érdemes ellátogatni. Beszélje rá a családját, hogy vágjanak együtt útnak, ugyanis ha időben érkeznek, akár még a XXV. Hopp Ferenc Madarász Tábor által szervezett madárgyűrűzésben is részt vehetnek. Sötétedés után pedig elkezdődik a csillagles is, ahol távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható távoli galaxisokat, és egyéb kozmikus ködöket. Ha szeretnének részt venni a programon, kattintsanak ide a további infókért.

Galéria: Hat hely, ahol premier plánban nézheti végig a csillaghullástFotó: Daniel Mcvey/barcroft Usa / Northfoto
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek