Féláron vonatozhatunk a Sziget alatt

Féláron vonatozhatunk a Sziget alatt

50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START augusztus 10. és 17. között a Szigetre utazóknak. A kedvezmény valamennyi belföldi állomásról bármelyik budapesti állomásra igénybe vehető – írja sajtóközleményében a MÁV. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra és csak másodosztályon érvényes. Első osztályú utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni, és meg kell váltani az igénybe vett vonat típusának megfelelő pót- és helyjegyet is.

Érkeznek az első fesztiválozók a Szigetre Fotó: Máthé Zoltán / MTIForrás: Travelo

 A kedvezmény legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, azaz augusztus 9-én 0 órától vehető igénybe, a visszautazást pedig a rendezvény utolsó napját követő napon, vagyis augusztus 18-án 24 óráig kell befejezni. A jegyek visszautazásra a helyszínen történő lebélyegeztetéssel, vagy a szigetes karszalag felmutatásával lesznek érvényesek.

A bélyegeztetésre a Sziget Városközpontban kihelyezett MÁV-START pénztárkonténerben van lehetőség, ahol nemzetközi menetjegyeket is árulnak augusztus 10. és 16. között 11-től 8 óráig, 17-én pedig 8-tól 11-ig. A Sziget fizetőeszköze a Festipay kártya, ezért a helyszíni MÁV-START pénztárban is csak ezzel lehet fizetni, augusztus 17. kivételével.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek