Három tavaszváró családi program a hétvégére

Három tavaszváró családi program a hétvégére

Úgy látszik, egy héttel az ünnep előtt már minden programszervező húsvéti lázban ég. Mi legalábbis csupa ilyen programajánlóba futottunk bele, amikor hétvégi tevékenységeket kerestünk, ahol a család minden tagja talál magának valami érdekeset. Mutatjuk a legjobbakat:

Gyümölcsoltó Boldogasszony-ünnep a Budakeszi Vadasparkban

Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, régebben ebben az időszakban oltották, szemezték a gyümölcsfákat – a Budakeszi Vadasparkban ennek tiszteletére 2015. március 28-án, szombaton 10-től ünnepséget tartanak. Az érdeklődők a rendezvényen Kovács Gyula erdész-pomológustól meg is tanulhatják a gyümölcsfaoltás fortélyait. Aki szeretné kipróbálni, saját kezűleg olthat, és az oltványt haza is viheti. Emellett látványetetésekkel (a mosómedvék 10-kor, a rókák 11-kor, a sakálok délután 1-kor esznek) és ehető növényekről szóló előadással is várják a családokat.

Húsvétváró családi nap a Nagytétényi Kastélyban

A Nagytétényi Kastély Húsvétváró napján kiállítására, koncertre, kosztümös tárlatvezetésre, kézműves foglalkozásra, vásárra, izgalmas nyomozós játékra várják a családokat szombaton egész nap. Meglepetésként a kastély egyes termeiben neves iparművészek által készített húsvétköszöntő asztali díszeket, hímes tojásokat, valamint a putnoki Gömöri Múzeum és Zsuponyóné Ujváry Mária gyűjteményének míves tojásait tekinthetik meg a látogatók. A tavaszt a HolddalaNap Zenekar interaktív koncertjével köszöntik.

Iparművészi segédlettel mi is gyárthatunk hímes tojást a hétvégénFotó: Dea / S. Vannini / Europress / Getty

A kastélyparkban a gyerekeket nyuszisimogató várja, de kézműves foglalkozások és nyomozós játék is szórakoztatja majd őket. Aki pedig kifújt tojást visz magával a rendezvényre, annak egy iparművész segít gyönyörű hímes tojássá varázsolni azt.

Magyar ízek vására állatsimogatóval

A húsvéti ünnepi asztal minden ehető kellékét megkóstolhatják az érdeklődők a budapesti Millenárison március 27-29. között. Lesz sonka, tojás, torma, friss zöldségek és sajtok, édességek, pálinkák és borok. A gyerekeket húsvéti szokásokhoz kapcsolódó interaktív programokkal, táncházzal, tojásfestéssel, játékokkal és állatsimogatóval várják. Emellett Magyarország legnagyobb húsvéti tojásának kifestésébe is be lehet szállni, és a tojáspatkolás rejtelmeit is megismerhetjük.

Wellness, ami formába hoz
A tavaszi fáradtság leküzdésére számtalan lehetőség adódik a wellness szállodák háza táján. Lazító termálfürdőzés, frissítő csobbanás, forró szaunák, kényeztető masszázsok nyújtják a megújulás élményét. Az egészségtudatosakat léböjtkúrák, az aktív kikapcsolódás híveit mozgásprogramok, bakancsos túrák várják. Válasszon wellness pihenést a Danubius szállodák kínálatából! További információért kattintson ide! (X)
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek