Így lehet végre nyugis a karácsony

Ma már egyáltalán nem szokatlan, ha nem otthon töltjük a karácsonyi ünnepeket, így nem kell napokon keresztül főznünk vagy vendégeket szórakoztatnunk, hanem mondjuk elutazhatunk egy szállodába, ahol velünk foglalkoznak, és végre jut idő szórakozásra és kikapcsolódásra is.

A trendek szerint az utóbbi években egyre többen döntenek úgy, hogy a karácsonyi ünnepeket vagy a szilvesztert szállodában töltik. Ez nem véletlen: praktikus és kényelmi szempontok alapján választják úgy a családok és barátok, hogy nem otthon ünnepelnek. 

Forrás: Travelo

Legyen végre együtt az egész család!

Ahol nagy a család, ott minden évben felmerül, hogy kinél gyűljenek össze, és általában az nyer, akinek a legnagyobb az otthona. Persze ez sem jelent garanciát arra, hogy kényelmesen tudunk ünnepelni, és egyébként is, amíg a nagymama már ledőlne, mi még századszor is megnéznénk a tévében Hugh Granttel az Igazából szerelem című filmet.

Reggeltől estig a konyhában

A legtöbb nő számára a karácsony hallatán a maratoni sütés-főzés az első dolog, ami beugrik. Az ünnepi menü összeállítása, bevásárlás, majd reggeltől estig a konyhában, aztán mosogatás és a romok eltakarítása az éjszakába nyúlóan.

Már megint nincs meg a csúcsdísz

Hányszor döntjük el az előző éveben, hogy jövőre jobban rákészülünk a karácsonyi dekorációkra! A mi ajtónkon lesz a legszebb koszorú, már novemberben elkezdjük beszerezni az új díszeket a fára (a tavalyi már nem trendi, és egyébként is, ki szeret horror pénzeket elkölteni mütyürökre, hogy utána majd azok is egy dobozban végezzék?). Aztán bénázunk a fenyőfatalppal, rájövünk, hogy a fa féloldalas (amire ismét horror pénzeket költöttünk), és persze senki nem akar díszíteni. És aztán majd senki nem akarja leszedni a fát és kivinni a szemeteshez, ami legalább egy kilométerre van.

Hol marad a pihenés?

Mindig elhatározzuk, hogy idén aztán pihenni fogunk! Végre elolvasunk pár könyvet, amire év közben nem volt idő, elmegyünk párunkkal romantikusan sétálni a hóesésben vagy csak úgy semmit teszünk, nem kapcsoljuk be a laptopot és nem nézünk híradót. Aztán persze azt vesszük észre, hogy újra a munkába kell menni és még élményekkel sem gazdagodtunk.

Irány a szálloda!

A fenti dilemmákra kínálnak megoldást a szállodák. Persze érthető módon először mindenki szkeptikus: egy szállodában hogyan lesz majd családias, meghitt hangulat? Hogyan történik az ajándékozás? Milyen zene lesz? És egyébként is, idegenekkel karácsonyi vacsorázzunk?

És tényleg, aki úgy dönt, hogy nem otthon tölti az ünnepeket, annak merőben más élményben lesz része, mint általában. Először is, felejtsük el a nagybevásárlást vagy a karácsonyfa díszítést, viszont pakoljunk a bőröndbe szép ruhákat, melegítőt és fürdőruhát is, így karácsonyi partizhatunk, túrázhatunk vagy éppen wellness napot is tarthatunk, ha éppen olyan szállodát választottunk, ahol mindez lehetséges.

Karácsonyi Dallamok

A hévízi NaturMed Hotel CarbonaKarácsonyi dallamok nevű csomagja pontosan ezt nyújta nekünk, a december 22. és 27. között érvényes ajánlatban a szálloda fürdő- és szauna szolgáltatásai mellett meglepetés ajándékot és számos ünnepi programot kínálnak.

A csomag tartalmaz 2 vagy 3 éjszakát, bőséges büfé-félpanzióval, emellett karácsonyi ünnepi programokat is szerveznek, így december 24-én délben szabadtéri gulyás partin, este pedig ünnepi gálavacsorán vehetünk részt, december 25-én pedig Malek Andrea karácsonyi műsorát lehet megtekinteni.

A szálloda fürdőrészlege kihagyhatatlan, nem csak a csodálatos hévízi gyógyvíz miatt, hanem a szolgáltatások kínálata és a minősége miatt is. Van élményfürdő, fedett sportuszoda (12,5 x 25 m), wellness-medence, római korok hangulatát idéző termálmedencék, pezsgőfürdők, Kneipp-taposómedenc, aztán még szauna-sziget: aromakamra, gőzfürdő, tepidárium, finn szauna.

Korábban szerkesztőségünk is tesztelte a szálláshelyet, élménybeszámolónk ide kattintva olvasható.

A főzést szintén felejtsük el, a legnagyobb gondunk az lesz, hogy melyik menüt válasszuk és melyik programon vegyünk részt, mivel a legtöbb szálloda számos programmal készül az ünnepekre, így például egy koncerten is kiköthetünk.

Érdemes olyan hotelbe menni, ahol van wellnesz részleg, így valóban tudunk időt szánni magunkra, kicsit relaxálni és a családdal is együtt lenni.

Aki ezek után is szkeptikus, próbálja ki egyszer, és ha nem válik be, még mindig visszatérhet a jól bevált otthoni karácsonyi rutinba!

Karácsonyi ajándék?

Ha idén mégis inkább otthon töltjük az ünnepeket, ajándék formájában is találkozhatunk szállodai pihenéssel, hiszen évről évre egyre népszerűbb karácsonyra utazást ajándékozni. Hogy mire kell figyelni az ilyen ajándék kiválasztásakor, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Ajándékutalvány

A szálloda azokra is gondol, akik szeretteiknek nem megszokott ajándékot adnának, hanem élményt és szórakozást. Az Ajándékutalvány remek karácsonyi ajándék lehet, 2 típusú lehet választani: az egyik esetben meghatározzuk, hogy milyen összegben kívánánunk ajándékozni és az így kiállított utalvánnyal a megajándékozott személy szabadon választhat a szálloda összes szolgáltatása közül, az utalvány 1 évig, a fizetés előre átutalással történik.

A másik opció, a szolgáltatásról szóló utalvány, itt kiválasztjuk az ajánlatok közül a leginkább megfelelőt, és így a kiválasztott ajánlat tartalma (szolgáltatások felsorolása) fog megjelenni a voucheren, és nem az összeg. A csomagajánlatok árainak szezonális változása miatt lehetőség van behatárolni a felhasználás idejét. A fizetés előre átutalással történik.

Cikkünk elkészítését a NaturMed Hotel Carbona támogatta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek