Ne tegye ki lábát a határon túlra!

Augusztusban Füreden borhetek várják, Székesfehérváron játszópark nyílt, Pécsett Szamárfül fesztivál igyekszik lekötni a legkisebb és a közepes méretű gyermekeket, Geszti Péter Kazincbarcikára látogat, Budán pedig a Juventus rádió ünnepli negyedszázados fennállását a MOM kertjében és színháztermében. Programok itthon.

Balatonfüredi borhetek

A Balaton legrégebbi és legnagyobb borfesztiválja, a Füredi Borhetek idén egész augusztusban várja az érdeklődőket a Tagore sétányon. Mintegy 30 borászat 250 féle, kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidékről származó borával találkozhatunk. Ha megéhezünk a pecsenyesütőknél, langalló és kolbász árusoknál csillapíthatjuk éhségünket, és persze ne feledkezzünk meg a pálinkákról sem.

Fotó: George Rose / Europress / Getty

A Kisfaludy színpadon az ünnepélyes megnyitót követően borlovagrend-avatást tartanak, és fellép a balatonfüredi Fúvószenekar is. A Nagyon Balaton programsorozat keretében pedig olyan fellépők lépnek színpadra, mint a Cimbaliband, a Mary Popkids, a Budapest Bár, és az Ocho Macho.

Koronás park, Székesfehérvár

A romantikus Rózsaliget és a Csónakázó-tó szomszédságában várja a kis királyfiakat és a királylányokat Székesfehérvár legújabb látnivalója a Koronás Park. A több mint félszáz fa játékeszköz hét játéktéren csábítja játékra a gyerekeket: a játszófaluban, a fűszerek labirintusában, a várban vagy a koronázó dombon. A parkban az egykori koronázóváros múltjába is be lehet pillantani. És a ráadás: titokkereső játék okostelefonnal, koronázás és csaták digitális jelmezekbe bújva a Kinect játéksarokban.

Fotó: Koronás Park

Szamárfül fesztivál, Pécs

A III. Szamárfül Fesztivál augusztus 22-24. között vár kicsiket és nagyokat Pécsre, a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Idén is kifejezetten a gyermekek lesznek a középpontban, de azért minden idelátogató talál izgalmas és érdekes programot.

A Szamárfül Fesztivál idei különlegessége, hogy augusztus 22-én, a 0. napon a TV2 nagysikerű tehetséggondozó műsora, Az ének iskolája költözik le Pécsre. A fő gyerekkoncert az Alma együttes fellépése lesz augusztus 23-án, de idén is nagy hangsúlyt kapnak az egészséges életmódra nevelő sportprogramok. Lesz vívás a PTE-PEAC Vívószakosztály kiváló vívóinak – Berta Dániel junior világbajnok és Tóth Gergely kadét világbajnok – részvételével, pingpong a Tüke Sport SE segítségével, de falmászásban, jógában is kipróbálhatják magukat kicsik és nagyok.

Fotó: Szamárfül Fesztivál

A fesztivál ideje alatt az Elektronikus modelljármű játékpark is ingyenesen lesz látogatható. Hi-tech autópályák, rádióirányítású járművek és modellvasút terepasztalok között mindenki kipróbálhatja ügyességét és versenyképességét – korra és nemre való tekintet nélkül.

Helló Budapest! fesztivál

Mi mással ünnepelné egy könnyűzenei rádió fennállásának negyed évszázados évfordulóját, mint egy hatalmas koncertsorozattal? Augusztus 7-10. között a Helló Budapest! Fesztivál keretein belül olyan nagy sikerű zenészek lépnek majd a pódiumra, mint Charlie, Nyári Károly vagy Kocsis Tibor, de a FoolMoon is szórakoztatja a nagyérdeműt. A négy napig tartó rendezvény a MOM belső kertjében és színháztermében zajlik, különleges jazz, rock és könnyűzenei dallamokkal, az utolsó napon pedig Frank Sinatra és Michael Bublé-feldolgozásokkal, olyan előadók tolmácsolásában, mint Gájer Bálint vagy Vastag Tamás. A koncertek mellett fotókiállítás, 'hangszersimogató' és egyéb meglepetésprogramok teszik vonzóvá az eseményt.

Fotó: Hello Budapest Fesztivál

KolorCity fesztivál, Kazincbarcika

A 2014. augusztus 8-30. között zajló 2. Kolorfesztivál olyan egyedülálló összművészeti fesztivál , ahol a rendezvény során a városban található térbútorok, zöldfelületek kapnak új külsőt. A fesztiválon fellép a Quimby a Magna Cum Laude, az Experidance, a Hooligans és Geszti Péter és a Gringo Sztár.

Fotó: KolorCity Fesztivál

A tavalyihoz hasonlóan 2014- ben is lesznek szakmai művészeti napok, a Hello Wood által szervezett alkotótábor és különböző köztéri képzőművészeti akciók. Idén is sor kerül majd tematikus szobortúrákra, köztéri tárlatokra és utcai művészeti akciókra is. Ismét lesz ökodizájn-pályázat, melynek középpontjában a fémek állnak; illetve tovább folytatódik az épületdekorációs projekt is. A tervek szerint összesen tizennégy kazincbarcikai köz- és lakóépület homlokzatára kerülhet fel valamilyen festmény vagy installáció.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek