Egy kis izgalomra vágyik? Próbálja ki az illegális felfedezést

    Egyre divatosabb a városi felfedezés, és hogy ezt a válság szülte, az elhagyott helyek iránti romantikus nosztalgia vagy valami teljesen más, ki tudja. Egy biztos, egyre népszerűbb a javarészt illegális

    Emlékszem, amikor a kilencvenes évek végén egy Tibor nevű ismerősöm a Blahán egy viszonylag frissen kiürített kórházban tartotta a születésnapi buliját. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ez a nagybetűs kúlság plusz a dekadencia egyszerre, pedig ma már csak legyintenék: ugyan, Tibor is csak egy leleményes urbexer!

    Elhagyott a kórházi épület Berlinben
    Galéria: Urbex

    Fotó: Adam Berry / Europress / Getty

    Na de mi is ez az egész? Az Urban Exploration vagy röviden urbex a városi létesítmények és az elhagyott helyek egyéni felfedezését jelenti. Az elhagyott helyek lehetnek régi ipari romok, katakombák, légópincék, tetők, csatornarendszerek vagy bármilyen használaton kívüli, ember építette létesítmény.

    Annyira azért nem jellemző, hogy szülinapokat rendeznének ezeken a helyeken, a legtöbb urbexer számára ugyanis a legfőbb motiváció a terep felfedezése és a dokumentálása. Emellett a jelenségnek van egy igen erős érzelmi töltete is, az elmúlás romantikája fölötti elmélázás; illetve az autentikus-történelmi hangulat élménye.

    Van, aki fotózni szereti a városok elhagyott szeleteit, másnak várostörténeti jellegű kutatásaihoz hasznosak, megint más a sportteljesítményt látja bennük, amikor az embernek valódi akadályokon kell átküzdenie magát vagy alig hozzáférhető épületekbe kell behatolnia. A graffitisek is szeretik az ilyen helyszíneket, mert jól tudnak festeni rájuk.

    A használaton kívüli vagy elhagyott területek legtöbbször régi ipari épületek vagy olyan közösségi létesítmények, mint az iskolák vagy kórházak, esetleg elhagyott katonai bázisok, laktanyák.

    Nem teljesen veszélytelen

    A behatolás a műfaj egyik kritikus – és nem teljesen veszélytelen - pontja: omlásveszély, gyanús anyagok (gázok vagy aszbezt), tökéletlenül szigetelt kábelek, elkorhadt deszkák jelentenek komoly kockázatot. Ráadásul a belépés gyakran nem is legális: a legtöbb ingatlankezelő nem mutat túlzott empátiát az urbexerek iránt, és csak nagy könyörgések árán ad ki engedélyeket (és ilyenkor is gyakran csak a területre belépő saját felelősségére). Ezért ha valaki urbexerkedésre adja a fejét, könnyen megütheti a bokáját, mivel voltaképp birtokháborítást követ el - még akkor is, ha nem emel el semmit a területről.

    Ez a fajta felfedezés egyébként amellett, hogy kalandos, azért is jó, mert sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint mondjuk egy magashegyi expedíciónak vagy tengerentúli utazásnak: nem kell kimozdulni saját városunkból, közlekedési eszközre költeni — főleg, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább a helyiek, semmint a turisták lelkesednek iránta.

    Van szelídebb, legálisabb formája is!

    Több elhagyott épületben is jártam az elmúlt években, és mivel minden esetben cikkeket írtam róluk, általában hetekig tartó procedúra volt megszerezni a belépési engedélyt. Alaposan körbejártuk és fotóztuk a helyszíneket, és az akciónak mindig volt valami hervadt, kicsit szomorkás sármja. Az egyik utolsó helyszín, ahol jártam, a Rudas fürdő déli szárnyában található elhagyatott palackozóüzem volt, amit a fürdő átépítése előtt pár nappal kerestünk fel.

    A Kelenföldi Erőmű art deco kapcsolóháza

    Fotó: Anna Schwelung / Indafotó

    Ha viszont magánszemélyként urbexerkedne az ember, sokkal egyszerűbb a dolga, mivel a műfaj egy ideje már Magyarországon sem ismeretlen fogalom, sőt, úgy tűnik, népszerűsége teljében van. A városi felfedezés legális, szelídebb formái a szervezett városi séták, és egyre több tematikus túrát szerveznek különféle helyekre. Az egyik leglátványosabb – és emiatt legkedveltebb – célpont a Kelenföldi Erőmű art deco kapcsolóháza (lásd fotó!). Ide rendszeresen szerveznek épületbejárásokat (pl. a Miénk a ház nevű nonprofit szervezet).

    Rajtuk kívül is több tucat csoport indít havi rendszerességgel felfedező túrákat, városi sétákat Budapest-szerte, és többen közülük nem extremitásokban utaznak. (az említett Miénk a Ház mellett egyebek mellett a Hosszúlépés, az Imagine Budapest, a BudapestScenes, a Beyond Budapest vagy a Bubap.

    Galéria: Urbex

    Fotó: Vincze Barbara/Travelo

    Az ilyen sétákból persze hiányzik az illegalitásból fakadó borzongás és a vadregényes jelleg, viszont cserébe a felkészült idegenvezetőknek köszönhetően egy csomó mindent meg lehet tudni az adott helyszínről; így egy-egy városrész vagy elhagyott / még átadás előtt álló létesítmény az interaktív ismeretádaás terepe lesz.

    Tavasszal egy ilyen, előre meghirdetett hetedik kerületi irodalmi gasztrotúrán voltam, ahol a sétát vezető Szederkényi Olga már induláskor leszögezte, hogy „itt az élvezetekről lesz szó". Ebben a szellemben kezdődött a séta kóstolóval a hatkerben, a Hunyadi téren, majd folytatódott főleg a Király utca környékén, egy idő után a hétkreben. Elég hamar kiderült, hogy egy ilyen túra maga a főnyeremény a fun fact-ek szerelmeseinek és az időutazásról álmodozóknak. Érdekes várostörténeti infók és sztorik teszik elevenné ugyanis a házak közti gyaloglást, egymást követik a tematikus állomások (értsd: ahol vezetőnk megállt, ott egész biztosan jött valami érdekes sztori). Ennek apropóját jelentheti egy utcakő vagy emléktábla, de akár egy-egy író életének apró részlete is.

    A Király utca – Csengery utca sarkán például az derül ki, hogy az Andrássy út elkészültéig a Király utca volt a legfontosabb utca Pesten, és hogy a Lövölde térre Széchenyi István is járt lőni (plusz onnan szállt fel Pesten az első léghajó). A Király utca 47-ben lakott Krúdy, és az 1800-as évek második felében az utcában egy Gundel-sörház is állt, amelynek – mint oly sok itt említett épületnek és szolgáltató egységnek – mára már csak a hűlt helyét lehet látni. A Kertész utcai sárga iskolában tanított Füst Milán, és ott van az a rettentő csúnya, szürke kockaépület a Király utca 71. szám alatt, ahol a Zsaru magazin szerkesztősége hirdeti magát. Nos, a helyén 1903-tól egy szecessziós stílusban elkészült színház állt.

    Galéria: Urbex

    Fotó: Vincze Barbara/Travelo

    Az egyik legérdekesebb megállónk a Fészek klub, ahol bár sok éjszakát töltöttem – különösen 2003 körüli időszakos fellángolása idején -, egy csomó dolgot nem tudtam róla. Az még éppen rémlett, hogy a rövidítés a festők, építészek, szobrászok, énekesek, komédiások szavak kezdőbetűiből álló mozaikszó, de hogy már 1901 óta működik, az meglepett. A kezdeményezés lényege a tivornyázáson kívül az volt, hogy legyen egy hely, ahol a művészek véleményt tudnak cserélni. Ezt nagyon komolyan vették, hetente vendégeket hívtak, és volt egy olyan időszak, amikor a feleségeknek a hét csak egy bizonyos napján volt bejárása. Miután Szederkényi Olga elmondja mindezeket, jön az épület szabad bejárása (lásd fotók), ami a bő kétórás túra egyik legjobb része.

    Ennél nagyon sokkal többet nem szívesen spoilerezek a túráról, még talán annyi, hogy egy időben az Akácfa utca 42-ben lakott Seres Rezső, törzshelye pedig a 38-as szám alatt működő Kispipa étterem volt – ide is betérünk egy fröccsre. Aubel Ervin tulajdonos és a felesége még ismerték a Szomorú vasárnappal világhírűvé vált zeneszerzőt, rá egy 1938-as portré emlékezik a falon.

    A túrát végül a Maceszhuszár nevű étteremben zárjuk, ahol nem a múlt, hanem a jelen vár bennünket Fehér Béla és Cserna-Szabó András írók személyében. Ők Ede a levesben címmel adtak ki egy gasztrokrimi-kötetet, ami bár jelenkori könyv, de témája azért mégis csak a múlt és annak konyhája.

    Magazin angolul a témában itt, németül itt.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!