Nem akkora dráma a szemétdíj a Volton

    A Volt Fesztivál nulladik napjától folyamatosan hallgatják a fizetőkártyát kiadó fesztiválmunkások a panaszkodást az 500 forintos szemétdíj miatt. Eléggé unhatják, úgyhogy, ha jó fej akar lenni, ne drámázzon, nem annyira tragikus ez az egész! Csütörtökön teszteltük.

    Sok fesztiválozónál kicsapta a biztosítékot a Volton bevezetett új, szemétdíjnak nevezett, 500 forintos tétel, amit automatikusan ráterhelnek a kizárólagos fizetőeszközként működő paypass kártyákra a kiváltáskor. Biztosan kisebb lenne a felháborodás, ha nem egy másik 500 forintos tételhez,– a szintén visszajáró – kaucióhoz adódna hozzá még ez is. De az 1000 forint már lélektani határnak látszik, mert alig páran képesek megjegyzések nélkül elsétálni a kártyakiváltó pultoktól. Pedig fesztiválmércével ezek nem is rettenetes összegek: ebből az ezresből nagyjából két sört ihatunk, vagy egy fényt, de ha mondjuk harapni akarunk valami vacsonának látszót, akkor a legegyszerűbb, pomodoro fantázianevű piadinához már ki kell egészítenünk nagyjából háromszáz forinttal.

    Ennyi is elég
    Galéria: Környezetvédelmi kaució
    Travelo

     Persze ez nem várt kiadás, ennyiben érthető a felháborodás. Már több ismerősünk is azon dühöngött, hogy most akkor guberálnia kellene a kukákból, ha vissza akarja kapni a szemétdíját, mikor úgy döntöttünk, hogy gyorsan leteszteljük a rendszert. Két koncert között vettünk 1-1 piadinát, hozzá kisüveges ásványvizet, megettük, hozzácsaptuk a műanyag pálinkáspoharat és egy kisméretű műanyagüveget, amit egy asztalon találtunk, és már sétáltunk is vele az átvevőponthoz. A zsák közel sem volt tele, de szó nélkül átvették. Később próbálkoztunk a másikunk zsákjának beváltásával, benne két műanyagpohár, egy papírzsebkendő és egy rágógumi. Ismét gond nélkül került vissza a kártyánkra az ötszázas.

    Úgy tűnik, a visszaváltásnál nem a szemét mennyisége, hanem a szándék a fontos, drámára tehát semmi ok! Persze dühítő, hogy a kijárathoz közel, de minden mástól távol helyezték el a leadópontot. A logikát értjük benne, de éppen hazainduláskor a legkevésbé valószínű, hogy elkezdi összeszedni a szemetét a környezettudatos, de álmos és talán nem is színjózan fesztiválozó. A kaució egyébként a kártya visszaváltásakor, a rajta maradt összeggel együtt visszajár, így kis odafigyeléssel végül indokolatlan mínuszok nélkül indulhatunk haza.

    Még van értelme elindulni
    A Volt Fesztiválra még pont érdemes elindulni, hiszen egész hétvégén folyamatosak a programok. A legnagyobb sztár, a sokak által legjobban várt Arctic Monkeys pedig vasárnap érkezik a soproni nagyszínpadra. Mi sajnos már nem tudunk ott lenni, de ti ne hagyjátok ki!

    Újabb cikkünk ebben a témában:
    Mit csináljon a Volt után Sopronban? - 2014.07.05.
    3 tipp az Év Utazójától arról, hogy mit érdemes kipróbálni Sopronban a Volt után, alatt vagy bármikor, amikor Sopronban járunk.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!