Gerillahorgolók támadtak a Gyermekvasútra

Fonaldíszbe öltözött a Gyermekvasút közkedvelt kocsija, amely egész nyáron vidám színekben pompázva szállítja majd az utasokat Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között. Gerillahorgolók díszítették fel a járművet a Közös Kötés Világnapjára, negyven kilogramm fonal felhasználásával.

Kézzel készített szárnyaskerék, fonal mozdony, és horgolt virágok is díszítik a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút egyik nyitott nyári kocsiját. A Kézimunkások Szakszervezete nevű interneten szerveződött csoport közel fél éven keresztül készítette – negyven kilogramm fonal felhasználásával – az ablakrácsokon kígyózó girlandokat, az üléstámlákat borító horgolt terítőket, valamint a nagykilátó kocsik utasterét színesítő virágokat. A csoport tizenöt tagja január óta dolgozott azon, hogy minden szövetelem elkészüljön, majd mintegy 24 órába telt azok felhelyezése a járműre.

Horgolt üléshuzatok Galéria: Gerillahorgolók támadtak a GyermekvasútraMÁV Zrt.

 A kicsinosított kocsi megtekintésére június 14-én, szombaton lesz először lehetőség: Hűvösvölgy állomásra 9:45-kor a horgolt dekorációval áll ki a jármű, amelyre egy óra múlva – 10 óra 45 perckor – fel is szállhatnak az utasok. A kocsi a nyáron minden nap közlekedik majd Széchenyihegy állomás és Hűvösvölgy között.

A rácsokat sem kímélték Galéria: Gerillahorgolók támadtak a GyermekvasútraMÁV Zrt.

 A hatvanhét éves budapesti Gyermekvasút évről évre egyre több utast vonz, az előző évben 7,2 százalékkal növekedett a forgalma, 2013-ban 376 296-an váltottak jegyet a járatokra. Összesen 500 gyermekvasutas rendelkezik a szükséges vizsgával, a vonatokon naponta mintegy ötven 10 és 14 év közötti gyermekvasutas teljesít szolgálatot.

A Kézimunkások Szakszervezete több méretes közlekedési eszközt is feldíszített már: villamost, metrót, sőt közterületen álló fákat is színes fonallal borítottak be. A gerillahorgolók kézimunkáival feldíszített gyermekvasúti kocsi bemutatására mindenkit szeretettel várunk!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek