Programok, mielőtt kiborulnánk ünnep előtt

Lassan kezd a karácsonyi láz össznépi tematikus pánikká válni, ezért egy békés, nyugis ünnepi programajánlóval még mindenképp tartozunk olvasóinknak.

Egyetlen hétvégénk még mindig van arra, hogy beszerezzük az apró ajándékokat, elvigyük a gyereket az adventi vásárba Mikulás keresőbe, és ha eddig nem tettük, még egy utolsót forralt borozhatunk a barátokkal vagy akár a szomszéddal is bármely település főterén. Akinek ez már sok lenne, az menjen nyugodtan trolit nézegetni, vagy próbálja ki hazánk egyetlen fordított csúszdáját!

 

Karácsonyozhatunk a kastélyban

 

Egészen pontosan a Nagytétényi Kastélyban, amely január 5-ig várja Elvarázsolt órák című programsorozatában a karácsonyi hangulatra vágyókat. Így aztán sétálhatunk a gyönyörű barokk kastélyban, az Iparművészeti Múzeum bútortörténeti kiállításán, ahol öt évszázad bútorművességének legszebb darabjait és a 28 terem mindegyikében egyedi módon feldíszített karácsonyfákat is megnézhetjük. A tárlat során kiderül az is, hogyan őrizhető meg méltósággal a tradíció, megférhetnek-e egymás mellett a több száz éves kézműves tárgyak és a kortárs iparművészek karácsonyi díszei.

 

Galéria: Travelo programajánló 51. hétFotó: Wikipedia

Egy másik, újonnan megnyílt Precízió és luxus című kiállításukban pedig a Radvánszky-gyűjtemény értékes, máig működő órakülönlegességei repítik a látogatókat vissza az elmúlt korok főúri és dúsgazdag polgári szalonjaiba.
A kastély a decemberi hétvégéken a család minden tagjának szóló programokkal, kézműves vásárral, kürtöskaláccsal és forró téli italokkal várják a látogatókat.

 

Adventezhetünk Szentendrén

 

Ünnepi programokra január ötödikéig Szentendrén is számíthatunk, ahol a látogatók az adventi koszorú készítésétől a karácsonyi jazz klubon át az ökumenikus kórushangversenyig számos kikapcsolódást és nagyszerű rendezvényt találhatnak. Egész decemberben a Dumtsa Korzón új faházak lepik el az utcát, és ahogy minden évben, így idén is lesz Angyalmama rendezvény. A szűkös helyzetben élő családok segítő angyala bárki lehet, aki ajándékával hozzájárul egy-egy gyermek öröméhez. Persze az is megtalálja Szentendre ünnepi mikroklímájában a számítását, aki inkább a különböző nemzetek karácsonyi szokásai vagy ételei iránt érdeklődik, a Népek Karácsonya ugyanis idén is felsorakoztatja több ország ünnepi gasztro kínálatát.

 

Debrecenben halnapokkal várnak

 

A karácsony előtti utolsó hétvége idén is a halnapoké Debrecenben. A látogatókat halas ételekkel, zamatos forralt borral és pálinkával várják december 21 és 22-én a Kossuth téren. Az adventi hangulatú gasztronómiai eseményt Debrecen városa, a Hortobágyi Halgazdaság és a Barabás Étterem szervezi meg évről-évre, és minden évben egyre nagyobb az esemény rajongótábora.

 

Galéria: Travelo programajánló 51. hétFotó: Ragnotti / Indafotó

Már csak azért is, mert itt egy-egy alaposabb kóstolás után, bárki összeállíthatja a családnak a karácsonyi menüsort, amelyhez az alapanyagokat is megveheti itt. A Karácsonyi Halnapok több száz adag halétel kiosztásával a rászorulóknak is igyekszik megszépíteni a szeretet ünnepét.

 

Próbálja ki a fordított csúszdát!

 

Legalábbis ha Gyulán vagy a közelében járnak, ugyanis vasárnap nyit a Gyulai Várfürdő új fedett élményfürdője, az Aquapalota, amely mostantól télen-nyáron nyitva tartja kapuit a fürdőzők előtt. Az AquaPalota 6300 négyzetméterén majdnem 900 négyzetméternyi vízfelülettel és öt új medencével várja a meleg vizes élményre vágyókat, ahol sodrófolyosót, álló- és fekvőmasszázsokat éppúgy találunk majd, mint víz alatti masszázst, gejzírek és buzgárokat.

 

Galéria: Travelo programajánló 51. hétFotó: Rosta Tibor / MTI

A nyakzuhanyok és a vízfüggönyök mellett pedig nemcsak családi csúszdával és pezsgőpaddal egészült ki a fürdő vizesblokk kínálata, de hazánkban egyedülálló módon még felfelé tartó, ívelt csúszdát is találunk.

 

Vagy nézegessen retro trolikat!

 

Ha viszont fővárosi programra vágyik, az adventi forgatag pedig úgy érzi, már túlontúl igénybe veszi az idegszálait, nyugodtan üljön fel valamelyik Városligetbe tartó trolira, és nézze meg a Közlekedési Múzeum Troli80című kiállítását. A fővárosi troliközlekedés 80. évfordulójára összeállított tárlaton megnézhetjük a 60 éves első Ikarus trolit a pótkocsijával együtt, megtudhatjuk, mennyivel régebbi a troli a buszközlekedésnél és hogy melyik vidéki városban járt első alkalommal ez a jármű. Néhány napig pedig még öt veterán trolit is szemügyre vehetjük a múzeum bejáratánál. A Troli80 kiállítás február 16-ig látogatható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek