Sörrel és Shakespeare-rel vár ez a hétvége

Megismerhetjük Shakespeare konyháját, kóstolhatunk kézműves söröket, és ha már elég jó a kedvünk, csürdöngölhetünk a fonóban is. Programajánló az előttünk álló hétvégére.

 

Veszprém - Sör minden mennyiségben

 

A hétvégén rendezik meg az I. Veszprémi Sörfesztivált, ahol a látogatók 30 fajta házi kézműves sörkülönlegességgel és számos nemzetközileg is ismert sörrel kerülhetnek szorosabb kapcsolatba, miközben akár a teljes kínálatot végigkóstolhatják.

 

Galéria: Travelo programajánló 27. hétFotó: Sisy / Indafotó

A péntektől vasárnapig tartó rendezvény programjaiban a szervezők minden korosztályra gondoltak. Bemutatkoznak a sörfőzdék, vetélkedőkkel, sörös játékokkal szórakoztatják a látogatókat, a kicsiket pedig népi játékokkal, állatsimogatóval, légvárral és körhintával várják. Mindeközben állandó koncertek a színpadon, ahol többek között a Belmondo együttes, a Hollywoodoo és a Wetwood is fellép. A programokért érdemes ide kattintani.

 

Gyula - Hamlettől Shakespeare konyhájáig

 

Szonettek, szerelmek, ármányok - nagyjából ez lesz az idei nyár szlogene a gyulai vár környékén. Ugyanis tizenkét napon át színházi és zenei produkciók különleges sorozata fogadja a látogatókat a ma kezdődő Shakespeare Fesztiválon. A hazai és a nemzetközi előadások mellett, zenés műsorral, filmvetítéssel és Shakespeare konyhájával várják a látogatókat.

 

Galéria: Travelo programajánló 27. hétFotó: lazyp / Indafotó

A Gyulai Várszínház Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként. A július elejétől augusztus közepéig tartó évadban esténként fesztiválokkal, koncertekkel és négy színházi premierrel, 50 nap alatt összesen több mint 70 programmal várják a közönséget. A gazdag programkínálatról bővebben itt talál információt.

 

Gyenesdiás - Két keréken a tó körül

 

Szombaton, július 6-án a lelkes kerékpárosokat várja a Spirit of Balaton elnevezésű 24 órás Balaton kerülő túra. A kerékpáros élmény- és teljesítménytúra útvonala Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára.

 

Galéria: Travelo programajánló 27. hétFotó: Photgrapher / Indafotó

Bár a hivatalos start Balatonmáriafürdőn reggel 8-kor lesz, de a pecsétek gyűjtését bármelyik pecsételőállomáson meg lehet kezdeni és be lehet fejezni. Az egyénileg és csapatban induló bringások ugyanis a honlapról letölthető és kinyomtatható pecsétkönyvbe gyűjthetik össze a túra során érintett Balaton-parti települések pecsétjeit.

A Spirit of Balaton-on való részvétel ingyenes, és minden tekintetben saját felelősségre történik. A táv ugyanis nem kevés, közel 220 km hosszú, de gond nélkül rövidíthető barátságos 70 kilométerrel Tihanynál a komppal. Aki kétkerekes kihívásra vágyik, az bátran tekerje körbe a Balatont, ha már egyszer átúszni ezen a hétvégén nem tudja. Minden más információt a versenyről ezen az oldalon érdemes keresni.

 

Szeged - kezdődnek a Szegedi Szabadtéri Játékok

 

Aki pedig még tartalmasabb kulturális programokra vágyik, annak jó szívvel ajánljuk a pénteken kezdődő Szegedi Szabadtéri Játékokat. Nagy Ervin és Hegedűs D. Géza is szerepel például Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjében, amely egyben az idei év nyitó produkciója, és amelyet a szegedi Dóm téren július 5-én mutatnak be először.

A programok közé került George Gershwin Porgy és Bess című operája is, amely dzsesszes dallamvilága miatt akár a musicalrajongók kedvence is lehet. De látható majd az Operaház fantomja, az Elfújta a szél című musical, amit majd az Operagála követ, míg a záró produkciót Alföldi Róbert rendezi az István, a király harmincéves jubileumi előadásában. A fesztivál kisebbik játszóhelyén, Újszegeden az Egy bolond százat csinál című zenés vígjátékot mutatják be, itt koncertezik az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa, és lesz Szegedixie gála is.

A programokról bővebben ezen az oldalon talál több információt.

 

Nagy Ervin, Tom (Miggles) Fleetwood és Hegedűs D. Géza, a polgármester szerepében Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjének próbáján a szegedi Dóm téren.Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

 

Diósgyőr - Sok jó ember a fonóban

 

Mi a napokban jártunk Miskolcon, és tényleg jó szívvel ajánljuk mindenkinek a várost, mert látnivalóban és programokban ezen a nyáron sincs hiány. Július első hétvégéjén például hamisítatlan fesztiválhangulattal, autentikus magyar népzenével, világzenével, idei újdonságként pedig jazz muzsikával és rockzenével is várja látogatóit a Borsodi Fonó Folkfesztivál a Diósgyőri várban.

 

Galéria: Travelo programajánló 27. hétFotó: somewhat damaged / Indafotó

Július 5-én, pénteken a belvárosi Szent István téren kínálnak a látogatóknak ingyenes programokat, és amíg szombaton délelőtt 10 órától a gyerekeké a Diósgyőri vár, addig vasárnap, már a városi betyárok veszik be azt. Hogy mindez mit jelent pontosan, arról itt érdemes még olvasni. Az mindenesetre biztos, ahogy koncertekből és össznépi csürdöngölésből, úgy borból és pálinkából sem lesz hiány.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek