Kóstoljon sört homoktövissel vagy bazsalikommal!

    Legalább 33-féle házi kézműves sörkülönlegességgel és további, nemzetközileg ismert sörökkel ismerkedhetnek meg azok, akik részt vesznek a hét végén az I. Veszprémi Sörfesztiválon a Historia Kertben – írja az MTI.

    A fesztiválon mintegy tíz sörfőzde mutatja be kézműves söreit, közöttük több különlegességet, például a szezonális lagert homoktövissel és bazsalikommal főzve, a Kapucinus Söröstyént, amely egy erős vörös sör, vagy a különböző gyümölcsös söröket.

    Fotó: eszpee / Indafotó


    A rendező Hotel Histora Malomkert Sörházában látványfőzdében lehet betekinteni a sörfőzés titkaiba, és ízelítő is kapható az itt készülő házi sörökből, amelyek kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, tartósítószer hozzáadása nélkül.

    A sörfesztiválon pénteken háromtól mutatkoznak be a sörfőzdék, a sörkóstolót sörjátékok, sörös vetélkedők, kvíz, könnyűzenei programok kísérik, este nyolckor pedig a Belmondo együttes koncertezik.

    Szombaton már kettőkor nyitnak a sörfőzdék, s ekkor kezdődik a Veszprém Megyei Kutató Mentőszolgálat kutyás bemutatója is. Délután egyebek mellett gasztronómiai show lesz a Paprika TV közreműködésével, Mitev Viktor országos mixerbajnok pedig söröskoktélokat alkot. Este nyolckor a Hollywoodoo ad koncertet.

    Vasárnap néptánc is várja az érdeklődőket, este hétkor a Wetwood együttes koncertezik, kilenckor pedig átadják a háromnapos kvízjáték nyertesének a fődíjat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!