Hiszünk a szüret közösségi erejében

Badacsonynak legyen saját étele, a borkínálat szempontjából arculata és legyenek olyan pincéi, amelyek a nyári szezonon kívül is nyitva vannak. Többek közt ez a tavaly ősszel megalakult Badacsonyi kör célja. A társaságot létrehozó négy borász közül kettővel, Laposa Bencével és Istvándy Gergővel a VinCE szakmai napján beszélgettünk. Három részes sorozatunkban a fesztiválon kiállító borászokat mutatunk be.

Tavaly ősszel négy badacsonyi borász összefogott azért, hogy a régió borturizmusa fejlődjön. Ez csak egy rövid összefoglaló a célokból, amelyeket a részt vevő borászok megfogalmaztak, és a közösbe dobtak, van köztük realista, idealista és meglehetősen romantikus elképzelés is. Mindezekről a VinCE borfesztivál első, szakmai napján beszélgettünk a kört képviselő két, fiatal borásszal.

Szüretkor jönnek az ötletek

Galéria: VinCe Badacsonyi körFotó: Páth Dániel / Travelo

A történet úgy kezdődött, hogy a badacsonyörsi Váli Péter , Káptalantóti borásza, Istvándy Gergő, a badacsonyomaji Szeremley László és a Badacsony hegyi Laposa Bence a tavalyi szüretkor összegyűltek.

"Az ötlet Kardos Gábor barátunk fejéből pattant ki. A kör megalakulásának az apropója a klasszikus szüreti hagyományokat felidézése volt, egy picit visszaadjuk a szüretnek azt a jelentéstartalmát, ami a nagyüzemű termesztés mellett háttérbe szorult. Vagyis azt, hogy ez egy közösségformáló esemény" - vágott bele a történetbe Laposa Bence, hozzátéve, a jövőben ezt szeretnék nyilvánossá tenni, így bárki szüretelhet velük.

Az olaszrizling már nem lesajnált fajta

A közösségformálás jegyében a bazaltkúp jövőjéről kezdtek el beszélgetni. A borászok úgy látták, ahhoz, hogy a régió egységes arculatot kapjon, meg kell határozni a szőlőfajtákat, amelyekkel dolgozni szeretnének, a borstílust, amit képviselni szeretnének, és a mondanivalót, amit kommunikálnak. Sokak szerint a borászati rendszerváltás viszonylag későn érte el Badacsonyt, de a hosszú félédes szürkebarát-éra után az utóbbi években már fejlődés látható. Istvándy Gergő szerint az olaszrizling változása erre jó példa .

"A rizlinget sokáig gyenge minőségű bornak titulálták. De most már sikerül olyan tételeket felmutatni, amelyek túlmutatnak az addigi szinten. Gazdasági oldalról is látható már, hogy keresetté vált a rizling és nem egy lesajnált fajtáról van szó. A borvidéknek plusz érdekessége a rajnai rizling, ami ugyan világfajta, de Badacsonyban sikereket ért el. Sokan ezt a két fajtát házasítják, és ebből egy szép, elegáns bor készül."

Kell egy bortérkép

Galéria: VinCe Badacsonyi körFotó: Páth Dániel / Travelo

A további klasszikus fajták a szürkebarát, a kéknyelű, és muskotály, amelyeket a kör szintén népszerűsíteni szeretne. "Felvállalunk egy olyan eredetvédelmi rendszernek a kezdeményezését, ami hozzájárul ahhoz. hogy a borvidék iránt érdeklődők számára egy egyértelmű borkép rajzolódjon ki, és termékkör álljon a rendelkezésre" - tette hozzá Laposa Bence. Ez nem a közeljövőben valósul majd meg, addig is egyebek mellett a gasztronómiai marketing következik.

Istvándy Gergő, akinek családja mangalica-, szürkemarha- és rackatenyésztéssel is foglalkozik, úgy látja, itt az idő, hogy Badacsonynak saját étele legyen, de hogy mi legyen az pontosan, a társaság még nem döntötte el.

Kell egy badacsonyi étel

"Annyi biztos, hogy a szőlőlevelet felhasználjuk, és az is fontos, hogy balatoni településként a balatoni halakon alapuljon a kínálat. A tervünk, hogy bevonunk egy-két neves szakácsot, hogy ők vajon mit tudnak ebből kihozni. Fontos momentum, hogy a Badacsonyra jellemző ételt, vagy ételeket a kéknyelű fajtához szeretnénk ajánlani, akár helyi éttermekben. De szeretnénk elérni azt is, hogy akár távolabbi, neves éttermekben is felkerüljön az étlapra."

Abban a borászok egyetértenek, hogy éttermi kínálatban a Tapolcai-medence büszkesége még le van maradva, de úgy látják, a régió az utóbbi években vonzóbb lett. "Két-három éve megmozdult az állóvíz" - mondta Laposa Bence utalva arra, hogy a településnek van egy saját bor- és wellness hotelje, a Bonvino, és véleménye szerint a Liliomkert nevű, káptalantóti termelői piac is országos hírnévre tett szert. Ezt a turisztikai attrakciót egyébként lebontásra kötelezték tavaly novemberben, a jövője még kétséges.

Kellenek nyitva tartó pincék

Galéria: VinCe Badacsonyi körFotó: Páth Dániel / Travelo

"Szerencsére sok helyi borászatról elmondható, hogy olyan színvonalú vendéglátást nyújt, ami bárhol az országban megállná a helyét. Egyre inkább afelé tartunk, hogy Badacsony a tavaszi és őszi időszak között komplett szolgáltatást tud nyújtani, a Káli-medencével szinergiában" - véli Laposa Bence.

Mint azt a két borász elmondta, szeretnék, ha a helyi vendéglátós vállalkozásokra is ösztönző hatással lenne a kezdeményezésük, és - itt jön az idealizmus része - mindenki nyitna a másik felé és tanulnának egymástól.

"Nagyon fontos, hogy ha valaki a nyári szezonon kívül Badacsonyba utazik, találjon olyan pincét, ami nyitva van. Ez korábban sajnos nem volt jellemző. Ezért is jött létre a Borbarangolás nevű programsorozat húsz pincészet részvételével. Ennek a lényege, hogy február 9-től minden héten nyitva tart egy borászat, amelyik szombat esti borvacsorával várja a vendégeit. Van, aki ezt jazzesttel, swing bemutatóval egészíti ki, kinek milyen adottságai vannak. Van, ahol a család valamelyik tagja verset mond. A lényeg, hogy emberi legyen és személyes, annak a 20-30 embernek nyújtson maradandó élményt, akik aznap estére eljöttek."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek